Teszt

A Toyota informatikai részlege kriptovaluta üzletbe kezd a saját alkalmazottaival

2021.04.02.

A Toyota Systems a japán kriptotőzsdével, a legendás DeCurrettel közösen kezdett bele a kísérleti vállalkozásba.

A Toyota Systems tavaly októberben kezdte meg az új digitális fizetőeszköz próbaüzemét házon belül, amely a tervek szerint április végéig tart. A tesztet a DeCurrettel együttműködve folytatják le, utóbbi a blokklánc-alapú kripto-infrastruktúrát biztosítja a cég számára.

A bejelentés szerint a Toyota Systems valamennyi alkalmazottja részt vesz a tesztben, ami azt jelenti, hogy 2500 embernek van lehetősége kipróbálni és napi rendszerességgel használni a vállalat új digitális fizetőeszközét. Az együttműködés értelmében az alkalmazottak a kialakított infrastruktúrán keresztül olyan blokklánc-alapú funkciókat hajthatnak végre, mint például a digitális fizetőeszköz-alapú fizetési tranzakciók kezdeményezése, valamint fizetési feladatok automatizálása.

A szolgáltatás talán legfontosabb újdonsága, hogy a Toyota Systems alkalmazottai a béren kívüli juttatásaikat is digitális token formájában kapják meg, amit aztán egyéb kedvezményekre válthatnak. A digitális token nem cserélhető japán jenre, vagy más valutára, tehát a visszaélés kizárt.

A blokklánc alapú fizetési megoldások óriási jövő elé néznek, a Forbes legutóbbi kutatása szerint 2040-re a világ fizetési szolgáltatásainak mintegy harminc százaléka már ilyen rendszerű lesz. A blokklánc alapú fizetés terjedését csak tovább gyorsította a pandémia, melynek hatásaként egyre többen használnak valamilyen elektronikus fizetési megoldást és egyre kisebb mértékű a készpénzhasználat a mindennapok során.

Ennek a fejlesztésnek a tapasztalatait felhasználva a Toyota megvizsgálja annak lehetőségét, hogy miként lehetne egy digitális token-rendszert integrálni a saját ökoszisztémájába nagyvállalati felhasználás során. Egyébként nem ez az első eset, hogy a Toyota befektet a blokklánc-technológiába: még 2020 márciusában – a technológiában rejlő kiaknázatlan potenciál kutatásának részeként – elindítottak egy blokklánc-laboratóriumot, melynek tapasztalatait a jelenlegi projektben is hasznosítják.

Emellett a Toyota már 2016 óta tagja az R3 konzorciumnak, amelyet 75 vezető ipari és pénzügyi cég az új blokklánc-technológia integrálása és kihasználása érdekében alapított. Az úgynevezett konzorcium rendszerű blokkláncokról azt kell tudni, hogy sokkal gyorsabban működnek, mint a nyilvános társaik, mert a cégek egymást elég jól ismerik, és a „bizalmi” modell miatt egyszerűsített algoritmusokat futtatnak egymás közt, így akár öt-hatszor annyi tranzakció is végrehajtható bennük egységnyi idő alatt, mint a nyílt rendszerekben.

Más autógyártók is ismerkednek már a blokklánc-technológia alapú kriptovalutákkal, azonban közel sem olyan előrehaladott állapotban vannak ezek a fejlesztések, mint a Toyotánál. A kezdeményezések között említésre érdemes a BMW Korea által tervezett kísérleti token-rendszer bevezetése, vagy a Renault blokklánc projektje, amellyel a járműalkatrészek megfelelőségi tanúsítványainak kiadását szeretnék felgyorsítani.

Idén februárban pedig a Tesla jelentette be az amerikai tőzsdefelügyeletnél (SEC), hogy 1,5 milliárd dollárt fektetett a bitcoinba. Jelentésükben azt írják, hogy ha rendeződnek a legismertebb kriptovaluta körüli szabályozási bizonytalanságok, akkor tervezik, hogy autóikat és szolgáltatásaikat is megvásárolhatóvá teszik ezen a fizetőeszközön is.

Fotó: Toyota

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.22
A brit prémiumgyártó tisztán elektromos meghajtású, kompakt újdonsága most Sydney ikonikus....
2026.05.22
Talán ez volt a legnagyobb hibája a 10 éves Peugeot 308-asnak ..
2026.05.22
Philadelphiában ünnepséggel bocsátották útjára az American Airlines hat év után újraindult....
2026.05.22
2026. július 1-jétől a svájci kantonok 1955 óta először engedélyezhetik a körversenyeket. Svájcban....
2026.05.22
Nem elég, ha a termék jó, azt el is kell adni. A Peugeot ezért 2026-ban teljesen új szintre emelte....
2026.05.22
A 2026/27-es szezonban debütáló új generációs kocsik már több mint 800 lóerőt tudnak leadni, és....
2026.05.22
Vádat emelt a Gyulai Járási Ügyészség egy buszsofőr ellen, aki figyelmetlenségből halálra gázolta....
2026.05.22
Az Uber tovább bővíti magyarországi jelenlétét: május végén két újabb vidéki nagyvárosban, Pécsen....
2026.05.22
A gyorshajtókkal szembeni szigorúbb fellépésre és több sebességmérő kamera kihelyezésére is szükség....
2026.05.22
A Toyota RAV4 észak-amerikai gyártósorán olyan meghibásodást észleltek, amely minden tizenkétezer....