koncepció

Toyota KIKAI – a csupasz valóság

2015.12.03.

A Toyota KIKAI koncepció félig-meddig egy idealista kompozíció, ami az ember és gép közötti szimbiózis egyfajta demonstrálását öntötte formába, ahol minden látható és érezhető annak, aki vezeti

Mesteri kivitelezés, szépség, letisztultság, lenyűgöző mozgások. A Toyota KIKAI nem rejti véka alá, sőt inkább büszkén mutogatja, hogy mije is van neki. Ezt a koncepciót direkt szabadnak (pucérnak?) tervezték, hogy megmutathassa a gépkocsik „alapvető fogalmát.”

A nyitott kialakításának köszönhetően, amit rendszerint eltakar a kasztni, azt most mind-mind szemügyre vehetjük. Így lesz az autó legbelsőbb működési mechanizmusa a külső megjelenésének szerves része.

A sofőr lábánál található kis ablakon keresztül az utasok tisztán láthatják a kerekek és a felfüggesztés működését, miközben az aszfalt végig suhan alattuk. Sőt, a szélvédőn keresztül még az ablaktörlő lengőkarának mozgása is végigkövethető.

Az tuti, hogy ez a dizájn egy teljesen újfajta vezetési élményt képes nyújtani, hiszen az elindulástól kezdve a gyorsításon és forduláson keresztül egészen a fékezésig mindenen „rajta tarthatod a szemed.” A KIKAI koncepció másik érdekessége a vezetőülés központi elhelyezkedése.

Mellette két utas fér el, háromszög alakú kialakításban, létrehozva ezzel egy különleges utasteret. Az oldalsó ablakok is szép nagyok, hogy zavartalan kilátást biztosítsanak az utasoknak. De ki akar vajon a tájban gyönyörködni, amikor a saját autójának működésében is elmerülhet? Merthogy az egész projekt lényege az volna, hogy megtanuljuk kicsit értékelni az autónk műszaki összetett szépségét ebben a mai digitalizált világban.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.27
Több mint 9 ezer emberrel szemben intézkedtek, mert nem használták a biztonsági övet. ..
2026.09.27
Megdöbbentő jelenteteket rögzített a fedélzeti kamera, baleset lett a vége. ..
2026.09.27
Nagy lépés történt a gyalogosbarát főváros felé. ..
2026.09.27
A Ford T modell a maga idejében megbízható autónak számított. A korszak technikai színvonala miatt....
2026.09.26
A jelentős kedvezményekkel, a gazdag felszereltséggel, a kiforrott hibrid technikával és a kedvező....
2026.09.26
Neked is volt már olyan, hogy egy teljesen átlagos autót hirtelen sokkal szebbnek láttál, ha egy....
2026.09.26
Címét megvédve nyolcadik alkalommal nyerte meg a gyorsasági kamion Európa-bajnokságot Kiss Norbert....
2026.09.26
 Hamarosan teljesen bezárják a Roku Mechanik GmbH-t, amelynek központja Unterschneidheimben, Baden-....
2026.09.26
A Huawei fejlett fedélzeti rendszereire és a kínai JAC Motors gyártási kapacitására támaszkodva....
2026.09.26
Elképesztő izgalmakat hozott a bakui verseny. ..