Toyota Motor Company

A Toyota kíséri az olimpiai lángot

2018.08.23.

Július végén megkezdte 14 ezer kilométeres zarándoklatát az ifjúsági olimpia lángja; Buenos Airesbe vezető útján a Toyota is elkíséri.

Az olimpia hivatalos partnereként a Toyota szállítja a 2018-as nyári ifjúsági olimpiai játékok helyszínére, Argentínába az olimpiai lángot. A 2018. október 6. és 18. között zajló nemzetközi találkozón mintegy 206 nemzet közel 4000 tizenéves sportolója vesz részt, hogy 32 sportág összesen 241 versenyén összemérjék erejüket, kitartásukat, sportszerűségüket.

Ahogy a „felnőtt” olimpiai játékokon, az idén harmadik alkalommal megrendezésre kerülő nyári ifjúsági olimpiádon is az Athénból érkező lángról gyújtják meg a játékok során végig lobogó olimpiai fáklyát, felidézve Prométheusz hőstettét, amikor megszerezte a lángot az emberiség számára. A lángot július 24-én gyújtották meg a nap sugaraival, és augusztus 5-én érkezett Argentinába, hogy az országot átszelve, annak 17 nagyvárosát és legnevezetesebb pontjait felkeresve a barátság, a tisztelet és a kiválóság eszményét hirdesse, a sport társadalomépítő szerepét népszerűsítse, egyben felhívja a figyelmet Argentína földrajzi és kulturális sokszínűségére.

Az olimpiai láng két hónapon át vándorol a hatalmas dél-amerikai országban; a nemzetközi olimpiai bizottság hivatalos globális mobilitási partnereként a Toyota vállalta, hogy megszervezi 14 ezer kilométeres útját. Városi és haszonjárművek, közúti és egyéb szállítmányozási szolgáltatások, valamint egyéb mobilitási megoldások vesznek részt a nemes feladatban, rávilágítva az autógyártók újkori szerepére, amennyiben a fogyasztók ma már nem gépkocsit kívánnak vásárolni, hanem hatékony mobilitási megoldásban szeretnének részesülni.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....
2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....
2026.09.22
Rekordszintre emelkedett az elektromos meghajtású személygépkocsik aránya az Európai Unióban az új....
2026.09.22
Újabb járművet állított forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ. ..
2026.09.22
Amikor háborús konfliktusról, katasztrófáról vagy vészhelyzetről szóló híreket nézünk, gyakran....