Lexus

A Toyota vezeti a Lexus előtt az ügyfélelégedettséget

2023.09.01.

Újfent kettős japán győzelmet hozott az észak-amerikai autóvásárlók elégedettségét mérő ACSI index idei kiadása. Általában a prémiummárkák vezetik a mezőnyt, a Toyota azonban idén még saját leányvállalatát is megelőzte a versenyben.

A marketingtudományok egyik legnagyobb szakembereként számon tartott Claes Fornell 1994-ben, egyetemi kutatókkal és fogyasztóvédelmi szervezettekkel karöltve alapította meg azt az ACSI (American Customer Satisfaction Index, amerikai ügyfélelégedettségi index) névre keresztelt szervezetet, amely az ugyanígy elnevezett rangsor évenkénti kiadásával mára a fogyasztói termékeket előállító és változatos szolgáltatásokat nyújtó nagyvállalatok teljesítményének egyik legfontosabb fokmérőjévé vált.

A jövőre harmincadik évébe lépő kutatás több tucat piaci kategóriában, így többek között az autóiparban is számos szempont mentén vizsgálja a szereplők teljesítményét. A tizenkét fő kategória mentén pontozott részterületek egy 100-as skálán helyezik el az egyes autógyártókat, így nem csak az abszolút, összesített eredményeket lehet összehasonlítani, hanem az egyes részterületeken (menetteljesítmények, biztonság, megbízhatóság, mobil alkalmazás minősége és stabilitása, weboldal használhatósága, komfort, külső megjelenés, belső funkcionalitás és minőség, üzemanyag-fogyasztás/energia-felhasználás, technológiai tartalom és garanciális konstrukciók) mutatott előrelépést vagy visszaesést is pontosan lehet követni.

Az ACSI felmérésen hosszú évek óta két tendencia érvényesül: a prémiummárkák jellemzően magasabb pontszámot érnek el, mint a tömegpiaci szereplők, a legjobb eredményt pedig hagyományosan a Lexus mutatja fel. Nos, a prémiummárka hat év után a második helyre esett vissza: egyetlen ponttal ugyan, de felülmúlta őt a Toyota, amelynek 84 pontos összesített eredménye történelmien magasnak számít a tömegpiaci márkák mezőnyében.

A több mint 8900, véletlenszerűen kiválasztott autóhasználó körében végzett kutatásból olyan érdekfeszítő dolgok is kiderülnek, mint hogy az ügyfelek életkorának emelkedésével érdemben nő az elégedettség szintje; vagy, hogy a prémiumautók tulajdonosai a mobil alkalmazás minőségét, míg a tömegpiaci gyártók ügyfelei a menetteljesítményt értékelik a legmagasabbra.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
Az Olasz Posta jóvoltából bélyegeken is megjelennek az Olasz Nagydíj legendás, történelmi....
2026.09.23
A Párizsi Autószalon közeledtével, az Opel felfedte, hogy legújabb tanulmányautójának neve Opel....
2026.09.23
Ezek a márkák tűnnek el rohamtempóban a magyar autóparkból.  ..
2026.09.23
Magyarországot 25 versenyszámban 29 induló képviseli a fiatal szakemberek versenyén, a WorldSkills....
2026.09.23
Trendszerűen nőtt az utazások hossza a MOL Limo-nál az idei nyáron. A szolgáltató friss adatai....
2026.09.23
Megkezdték a próbagyártást kedden a CATL kínai akkumulátorgyár új, debreceni cellagyártó üzemében....
2026.09.23
Az elmúlt két és fél évben 140-en szenvedtek halálos balesetet mikromobilitási eszközzel – zömében....
2026.09.23
 Az üzemanyagárak továbbra is emelkednek. A gázolaj ára körülbelül 2,30 euró, ami minden idők....
2026.09.23
Nem mindegy, hogyan kopik az autó gumiabroncsa. A futófelület állapota nemcsak arról árulkodik,....
2026.09.23
Hannoverből a világ minden szegletébe, majd vissza: a hosszú távú utazásairól ismert Rainer Zietlow....