autóipar

A Toyota a világ legértékesebb autómárkája

2017.09.27.

Az Interbrand szervezet 2000 óta adja ki a világ legértékesebb cégeit tömörítő, Best Global Brands nevű százas listáját. A Toyota idén ismét az első helyen végzett az autóipari szereplők között.

Soha ennyi autómárka nem szerepelt még az Interbrand „Best Global Brands” listáján. Nem kevesebb mint tizenöt márka, köztük egy visszatérő került be a világ száz legértékesebb vállalkozását tömörítő felsorolásba. Az élükön pedig, mint 2004 óta minden egyes évben, idén is a Toyota áll.

Az Interbrand három tényező alapján határozza meg egy adott márka értékét: megvizsgálják a cég anyagi körülményeit, tevékenységének pénzben kifejezhető hasznát, magyarul profitját; elemzik a márka vásárlási döntéshozatalban betöltött szerepét; illetve a márka ügyfélhűség-kialakítási képességét, azaz a márka magához és másokhoz viszonyított erejét.

Ezeket összesítve a japán nagyvállalat jelenlegi értéke 50,291 milliárd (körülbelül 13 500 milliárd forint) dollár. A Toyota ezzel olyan óriások mögött áll a világranglista hetedik helyén, mint az Apple, a Google, a Microsoft, a Coca-Cola, az Amazon és a Samsung. Értelemszerűen a Toyota a legértékesebb autógyártó, őt a Mercedes-Benz (összesített 10. hely), a BMW (13. hely) és a Honda (20. hely) követi.

Érdekesség, hogy az autóipar nemcsak a legnépesebb ipari szegmens volt az idei Best Brands választáson, de a második legértékesebb is: 266,827 milliárdos összesített értékével a száz szereplő összesített értékének 14,5 százalékát tette ki az autógyártás – ennek csaknem egyötödét egyetlen márka, a Toyota jelentette. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.18
2025 végén a Chery TIGGO7 megszerezte az ötcsillagos biztonsági értékelést- a legmagasabb....
2026.01.18
A BMW M GmbH sorozatban tizennegyedik rekord évét zárta: a teljesítményre optimalizált modelleket....
2026.01.18
Hosszú évek után újra lehet korcsolyázni a Balaton jegén, Tóbiás és Balambér kalandjában mutatjuk a....
2026.01.18
Forgalomkorlátozást és más, rendkívüli intézkedéseket vezetett be Szarajevó vasárnaptól a sűrű....
2026.01.18
A meteorológiai előrejelzések alapján vasárnap estétől újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok....
2026.01.18
A Las Vegasban megnyílt CES 2026 elektronikai kiállításon az Autoliv és a Tensor vállalatok....
2026.01.17
125 évvel ezelőtt, 1901. júniusában döntött úgy a budapesti rendőrkapitány, hogy a helyzet megérett....
2026.01.17
A 300-as sorozat a 457 lóerős új hajtásláncával a valaha volt legerősebb tagja a Toyota terepjáró....
2026.01.17
Kína és az Európai Unió közös nevezőre jutott az Európába exportált akkumulátoros elektromos....
2026.01.17
A teljesen elektromos és hibrid kivitelben gyártandó D99 minibuszának legnagyobb előnye az óriási....