dugó

Tucatnyian haltak meg Indonéziában egy három napon át tartó dugó miatt

2016.07.09.

Tizenketten haltak meg Indonéziában egy 20 kilométeres, három napon át tartó közlekedési dugóban, amely miatt emberek ezrei vesztegeltek autójukban - közölték pénteken a hatóságok.

A járművek a délkelet-ázsiai ország főszigetének és a világ egyik legsűrűbben lakott területének számító Jáván, az autópálya Brebesnél lévő kijáratánál torlódtak fel. A dugóban ülők kínjukban Brexitnek (Brebes exit) nevezték el a kialakult kaotikus helyzetet.

A világ legnépesebb muzulmán országában minden évben zsúfolásig megtelnek az utak a muszlim böjti hónapot, a ramadánt lezáró háromnapos íd al-fitr idején, amely alkalomból emberek milliói indulnak vidékre ünnepelni.

"Ez az úgynevezett Brexit-ügy 12 halálos áldozatot követelt három nap alatt", július 3. és 5. között - közölte az AFP francia hírügynökséggel Hemi Pramuraharjo közlekedési miniszter. A tárcavezető elmondta, hogy több áldozat idős ember volt, bár a helyi média egy egyéves gyermek haláláról is beszámolt, akit a járművekből származó kipufogógázok mérgeztek meg. A miniszter hozzátette, hogy idén eddig az ünnepek idején már több mint 400-an haltak meg az indonéziai utakon. Pramuraharjo szerint az engedély nélküli árusok és a zsúfolt piacok jelenléte az autópályák kijárata közelében csak súlyosbítja a helyzetet.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.03
2025-ben érkezett az egykori Renault 5 újkori, ezúttal csakis elektromos utódja. Alighogy jött,....
2026.02.03
A Sant’Agata Bolognese-i márka folytatja növekedését: 2025-ben történelmi rekordot ért el 10.747....
2026.02.03
A roncsot kerülgette mindenki, de csak egy autós állt meg segíteni. ..
2026.02.03
Januárban 33,5 százalékkal kevesebb személygépkocsit helyeztek forgalomba Romániában, mint egy....
2026.02.03
Sok helyen kaotikus a helyzet az utakon az Útinform jelentése alapján. Balesetek, lerobbanások,....
2026.02.03
2026-ban London lehet az első európai nagyváros, ahol az önvezető taxik nem csupán kísérleti....
2026.02.03
Tavaly 1,065 millió személygépkocsit gyártott a cseh Skoda Auto, 15 százalékkal többet, mint egy....
2026.02.03
Ónos eső veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Tolna és Baranya vármegye egyes....
2026.02.03
Nem elég, hogy sok helyen havazik, a körgyűrűn egy súlyos baleset is történt. ..
2026.02.03
Inspirációként a Be-1, a Pao és a Figaro szolgálnak majd. Mostanában nagyon élik a múltidézést, és....