autómárkák

Tudja, melyik a világ legértékesebb autómárkája már 20 éve?

2024.10.11.

Tavalyi rekord eredményét messze túlszárnyalva megerősítette pozícióját az Interbrand Best Global Brands listáján a Toyota, mint a világ legértékesebb autógyártója.

Huszonegyedik alkalommal bizonyul a globális autóipar legértékesebb szereplőjének a Toyota, amely minden korábbinál magasabbra emelkedett az idén ötvenéves Interbrand márkatanácsadó szervezet mértékadó rangsorában. Az ezredfordulón alapított, idén huszonötödik alkalommal összeállított Best Global Brands listán soha egyetlen autógyártó sem ért még el ilyen magas értéket: 2023-as eredményét 13 százalékkal túlteljesítve a japán vállalat márkaértéke mostanra elérte a 72,8 milliárd dollárt.

A vállalat 2004 óta áll az élen az autógyártók között, és immár harmadik éve őrzi összesített hatodik helyét a listán. Ez a rangos pozíció azonban nem statikus. Ellenkezőleg: az összesített Top 10-ben egyetlen más márka sem ért el olyan mértékű erősödést, mint a Toyota, amely 13 százalékos növekedésével a három legdinamikusabban fejlődő autógyártó közé tartozik – magyarul folyamatosan és gyors ütemben növeli előnyét versenytársai előtt.

Interbrand Best Global Brands Top 100 lista, autógyártók

Rangsor (Autógyártók)

Rangsor (Összesített)

Márka

Márkaérték (milliárd USD)

Változás 2023-hoz képest

1.

6.

Toyota

72,8

+13%

2.

8.

Mercedes-Benz

58,9

-4%

3.

10.

BMW

52,0

+2%

4.

12.

Tesla

45,5

-9%

5.

26.

Honda

26,7

+9%

6.

30.

Hyundai

23,0

+13%

7.

43.

Porsche

17,4

+7%

8.

45.

Audi

17,3

+6%

9.

49.

Volkswagen

16,5

+9%

10.

56.

Ford

14,4

-3%

11.

59.

Nissan

13,9

+10%

12.

62.

Ferrari

13,1

+21%

13.

86.

Kia

8,1

+15%

14.

96.

Range Rover

6,6

új a listán

Az Interbrand 1988-ban dolgozta ki forradalmi módszertanát, amelyet alkalmazva azóta is hitelesen határozza meg a világ legnagyobb márkáinak értékét. Noha az eredményt összegszerűen fogalmazzák meg, annak csupán egy részét képezi a tényleges pénzügyi teljesítmény. A cégek tevékenysége nyomán a befektetőknél keletkező profit mellett két további tényezőt is figyelembe vesznek. Az egyik, hogy a márka elvont jelenségként (azaz az olyan, alapvető jellemzőkön túlmenően, mint pl. a termékek minősége, az árfekvés vagy a fogyasztói kényelem) milyen mértékben képes befolyásolni a vásárlási döntést. A másik pedig, hogy a márka ezt a vonzerőt milyen mértékben tudja tartósan fenntartani – a lista ez utóbbi, harmadik pillérét leegyszerűsítve ügyfélhűségként is jellemezhetjük.

Ez utóbbi szempontot a márka küldetésének kiszámíthatóságaként, mértékadó értékrendjének állandóságaként is értelmezhetjük. Számos versenytársával ellentétben a Toyota mindig is ellenállt a gyors sikerrel kecsegtető trendeknek, pillanatnyilag divatos irányzatoknak; helyette a stabilitásra fektette a hangsúlyt. Aktuális példája ennek, ahogy a Toyota ellenállt a rá nehezedő nyomásnak, és a tisztán elektromos járművek nyakló nélküli fejlesztése és bevezetése helyett következetesen kitartott a választás szabadsága mellett. Ennek szellemében párhuzamosan tökéletesít egy sor olyan hajtástechnológiát, amelyekkel fenntartható módon képes kielégíteni globális ügyfélkörének változatos, térségenként eltérő igényeit és lehetőségeit.

Ez nem csupán az emissziócsökkentés különböző módozataira érvényes, hanem járműveinek szerepkörére is: a Toyota gyártmányai a vegytiszta örömautózástól kezdve a felülmúlhatatlanul hatékony helyváltoztatásig a mobilitás teljes spektrumát lefedik. Így gyakorlatilag nincs olyan szegmense a globális piacoknak, ahol a Toyota ne tudna értékes, versenyképes ajánlattal megjelenni, függetlenül az azokon érvényesülő fogyasztói elvárásoktól.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.24
A bajor prémiummárka élménykomplexumának tervezése huszonöt éve vette kezdetét. ..
2026.02.24
Grönland egy autókkal teli ország – de városait összekötő utak nélkül. Körülbelül 15 000 jármű....
2026.02.24
Lezárult az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium (ARNL) kutatás-fejlesztési programja, amely....
2026.02.24
Beindítás után jóvá kell hagynunk egy leokézással, hogy a kínai autók továbbítják a vezetés adatait....
2026.02.24
A Tokiói Autószalonon állították ki a kis prémium-szabadidőautó driftelésre átépített, alaposan....
2026.02.24
A Peugeot mostantól nyolc év vagy 200 ezer kilométer gyártói garanciával kínálja személyautóit....
2026.02.24
„A hirtelen mozdulatok nagy tempónál nem korrigálnak – csak bajt okoznak. A pánik a legrosszabb....
2026.02.24
Az olasz cég még örömtelibbé, még karakteresebbé, még színesebbé teszi legikonikusabb elektromos....
2026.02.24
Közel ezer gyorshajtót mértek be egyetlen hét alatt a rendőrök Bács-Kiskun megyében. ..
2026.02.24
A Wizz Air a héten szerda éjjel és csütörtök reggel között átmenetileg szünetelteti a foglalási és....