kiállítás

Ön tudja, mióta gyártanak kerékpárt Magyarországon?

2016.06.10.

A kerékpározás, a városi közeg és a design kapcsolatát vizsgálja az Iparművészeti Múzeum (IMM) Bringológia című kiállítása; a Közlekedési Múzeummal és a Kultúrgorillával közösen szervezett tárlat június 17-től látogatható.

A Bringológia című kiállítás egy széles közönséget érdeklő, a mindennapokban is fontos témát kíván vizsgálni. A tárlat tizenkét ország legfrissebb kerékpáros design innovációiból válogat, az anyagot történeti kontextusba is helyezve - mondta el a műtárgyak csütörtöki, sajtónyilvános kicsomagolásán az IMM főigazgató-helyettese.
   

Magyarországon 1929-ben a csepeli Weiss Manfréd Művekben indult be a nagyüzemi kerékpárgyártás az ostrák Puch gyár licensze alapján, erre emlékeztet majd egy korabeli Puch-bicikli.

Jékely Zsombor hozzátette, hogy a Kultúrgorilla designmenedzsment csapata - Göttler Anna, Oravecz Júlia és Tornyánszki Éva - által válogatott anyag túlnyomó része nem az Iparművészeti Múzeumból származik. A történeti tárgyak a jelenleg zárva tartó Közlekedési Múzeumból érkeztek, míg a kortárs darabok hazai és külföldi műhelyekből, Hollandiából, Ausztriából, Németországból, Dániából, Nagy-Britanniából, az Egyesült Államokból, Svédországból, Olaszországból, Belgiumból, Ausztráliából és Spanyolországból.

Tornyánszki Éva az MTI-nek elmondta: a kiállítás három nagyobb egységre épül majd. Az Egyén című szekció témája a kerépározás városi környezetben, a Tandem című rész az összefogások, vállakozások által a városi kerékpározásra gyakorolt hatást vizsgálja, míg a Critical Mass elnevezésű szekció a globális problémákra választ adó megoldásokat kutatja.

Göttler Anna a csütörtökön kicsomagolt műtárgyak közül kiemelte a bécsi Gabarage Studio Racing Ball elnevezésű csillárját, amely kidobott kerékpárgumikból készült, míg a Holland Lollo Palazzo használt bicikliláncokból épít csillárokat; a kiállításon a másfél mázsa súlyú, Drama Queen nevű darab lóg majd.

A holland van Hulsteijn műhely egyedi megrendelésre készít design kerépárokat, az IMM-ben a műhely vezetőjének saját fixije lesz látható.

Hidvégi János muzeológus a Közlekedési Múzeum több mint száz darabos kerékpár-gyűjteményéből érkezett példányokból mutatott be néhányat. Mint emlékeztetett, a kerékpár designja a jármű feltalálása óta rengeteget változott, az 1890-es évektől kezdve azonban lényegében kialakult a bicikli mai formája.

Magyarországon 1929-ben a csepeli Weiss Manfréd Művekben indult be a nagyüzemi kerékpárgyártás az ostrák Puch gyár licensze alapján, erre emlékeztet majd egy korabeli Puch-bicikli.

Az 1930-as években készült az az egyedi teherkerékpár is, amelyet vízvezeték-szerelő tulajdonosa saját maga épített vízcsövekből, míg a Dongó segédmotorral felszerelt Csepel Luxus bicikli az 1950-es éveket idézi - adott ízelítőt a november 27-ig nyitva tartó kiállításból Hidvégi János.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.21
Nem kér pihenőt, nehéz alkatrészeket emel, és önállóan kerülgeti az akadályokat: megkezdte üzemi....
2026.09.21
Jelentős szigorítások léptek életbe a szlovák utakon 2026 szeptemberétől, amelyekkel az állam....
2026.09.21
Az elektromos autók gyártásához nem elég akkumulátort és megfelelő szoftvert fejleszteni:....
2026.09.21
A dolgozók nem akarják az állásukkal megfizetni a német autóipar válságának árát. Országos....
2026.09.21
Az elmúlt évtizedek során felhalmozott rozsdás és az enyészet prédájává vált járművek az....
2026.09.21
Miközben a Ford és a Ram különböző hibrid hajtásokkal próbálja csökkenteni nagy pickupjai....
2026.09.21
Kína az elmúlt másfél évtizedben jelentős állami támogatásokkal segítette az elektromos és egyéb új....
2026.09.21
Ezúttal nem az utak, hanem a Balaton felé vitte utasait az Audi: súlyos betegségből gyógyuló....
2026.09.21
Kábel csatlakoztatása nélkül, pusztán a megfelelő helyre parkolva tölthető a Porsche Cayenne....
2026.09.21
A szabadságolások időszaka sem fékezte le a magyar használtautó-piacot: augusztusban több mint 79....