Tóbiás és Balambér kalandjai

Tudod, mit kell tenni szélvihar idején?

2023.02.05.

A viharos erejű szél sérüléseket és komoly károkat tud okozni, Tóbiás és Balambér mai kalandjában megmutatjuk, hogyan kerülhetők el a balesetek. 

Szombaton az ország nagy részén szokatlanul erős szél tombolt, több dunántúli vármegyében harmadfokú, azaz piros riasztás volt érvényben, mert a legerősebb várt széllökések akár 110 kilométer/órásak is lehettek. Az előrejelzés bevált, több helyen 120 kilométer/órás, orkán erejű szelet is mértek, a légmozgás pedig túlzás nélkül pusztító volt: fák dőltek az utakra, elektromos vezetékekre, a szél tetőket bontott meg. A tűzoltóknak rengeteg munkát adott a vihar, szombat kora délutánra több mint 2300 alkalommal kellett beavatkozniuk, elsősorban a Dunántúlon. 

Aki teheti, maradjon otthon

Egy ilyen szélvihar szélsőséges időjárási eseménynek számít, emberre, állatra is veszélyt jelent, valamint jelentős károkat okozhat. A 70 kilométer/óránál erősebb szélvihar leszakíthatja a tetőfedeleket, megrongálhatja a villanyvezetékeket, könnyű épületeket dönthet össze, közlekedési zavarokat és akadályokat idézhet elő, valamint fákat dönthet ki.

Viharban az útra dőlt fát fűrészel egy férfi a Vas vármegyei Csörötnek és Kondorfa között 2023. február 4-én (Fotó: MTI/Katona Tibor)

Ráadásul az elmúlt hetek csapadékos időjárása miatt a talaj nagyon nedves, így a viharban akár teljesen egészséges fák is kifordulhatnak a földből. A balesetek megelőzése érdekében érdemes betartani néhány szabályt, erre a katasztrófavédelem is figyelmeztetett. 

  • A legfontosabb, hogy kövessük a meteorológia előrejelzéseket, így előre értesülhetünk arról, ha veszélyes időjárási helyzet várható. 
  • Viharos szél esetén az a legjobb, hogy otthon maradunk, és nem megyünk ki a szabadba. Áramtalanítsuk az elektromos berendezéseket, és készüljünk fel egy esetleges áramszünetre, legyen kéznél elemlámpa. Ne hagyjuk a gyerekeket és a betegeket felügyelet nélkül, és lehetőleg senki ne maradjon egyedül. 
  • Amennyiben az előrejelzés után van időnk, és még nem ért el hozzánk a viharos szél, gyűjtsük össze a ház körül azokat a tárgyakat (műanyag kerti bútorok, szerszámok) amelyeket felkaphat a szél, és balesetet vagy kárt okozhatnak. Ha van még időnk a vihar előtt, akkor vágjuk le fák meggyengült ágait. 
  • Az erős szél miatt megnőhet a szén-monoxid miatti riasztások száma is. Megfordulhat a kéményben az áramlás, mert a szél visszafújja a füstgázt a kéménybe, ami miatt a nyílt égésterű fűtőeszközöknél szén-monoxid keletkezhet. Ezért nagyon fontos a figyelmeztető tünetekre figyelni.
  • Ha nem tudunk otthon maradni, mert elkerülhetetlen, hogy autóba üljünk, mindenképpen nézzünk utána, hogy milyen időjárás várható. Tájékozódjunk a forgalmi helyzetről is, mert előfordulhat, hogy a kidőlt fák miatt utakat kell lezárni, és így csak másfelé tudunk továbbhaladni. Aki teheti, az autójával épületektől, villanyvezetékektől, reklámtábláktól, fáktól távol parkoljon.

A szél erőssége

A szél erősségének fokozatát régebben a Beaufort-skála segítségével határozták meg. Ma már jóval pontosabb méréseket végeznek a meteorológusok, ezért ritkán használják, ám fokozatok és hozzájuk tartozó leírások jól érzékeltetik a szél erejének változását. 

Beaufort-fokozat Szélsebesség (km/óra) Meghatározás Hatása a vízen Hatása a szárazföldön
0 0-1 Szélcsend Tükörsima vízfelület. A füst egyenesen száll felfelé.
1 2-6 Gyenge szellő, fuvallat Lépcsőzetes, pikkelyszerű fodrozódás habos taraj nélkül. A felszálló füst gyengén ingadozik, a szél alig érezhető.
2 7-11 Enyhe szél Még rövid, de már határozottabb alakú kis hullámok, üvegszerű hullámtarajjal, amely még nem törik meg. A fák levelei zizegnek, az arcon érezhető a légmozgás.
3 12-19 Gyenge szél Már megtörő tarajú hullámok, üvegszerű habbal, esetenként fehér tarajos hullámokkal. A szél a fák leveleit, vékony hajtásait mozgatja.
4 20-29 Mérsékelt szél Hosszabbá váló hullámok, gyakoribbak a fehér tarajos hullámok. A szél a fák gallyait, kisebb ágait állandóan mozgatja.
5 30-39 Élénk szél Közepes hullámok, határozottabb hosszú alakkal, sok fehér tarajos hullámmal, hullámpermet is megjelenik. A nagyobb faágak is mozognak, a levegő mozgása jól hallható.
6 40-49 Erős szél Magas hullámok, fehér habos tarajjal. Helyenként az átbukó hullámokról hullámpermet szakad le. Már a legvastagabb ágakat is mozgatja, a drótkötelek, villanyvezetékek zúgnak.
7 50-60 Viharos szél Tornyosuló hullámok. A megtörő hullámok tetejéről a fehér habot a szél keskeny csíkokat alkotva viszi tovább a víz felszínén. A kisebb fák törzsei erősen hajladoznak, vékonyabb gallyak letörnek. A széllel szemben nehéz a gyaloglás.
8 61-72 Élénk viharos szél, vihar Magas és hosszú hullámok. A hullámtaraj pereme tajtékosan törik meg, a hab feltűnő, hosszú és széles csíkokat alkotva sodródik. A szél a fákról ágakat tör le, a nagyobb fák törzsei is erősen hajladoznak.
9 73-85 Heves vihar Magas hullámok, sűrű habcsíkok sodródnak a szél irányában. A hullámok taraja kezd előre bukni és átgördülni. A hullámpermet csökkenti a láthatóságot. A vihar a gyengébb fákat kidönti, a vastagabb ágakat letöri. Kisebb épületek megrongálódnak, a tetőcserepek lesodródnak.
10 86-100 Dühöngő vihar, szélvész Nagyon magas hullámok átbukó hullámtarajjal. A keletkező hab nagy foltokban, sűrű csíkokban sodródik és a vízfelszín fehérré válik. A hullámok átbukása rengésszerűvé erősödik. A láthatóság csökken. A vihar gyökerestül forgatja ki a fákat, az épületekben jelentős károk keletkeznek.
11 101-115 Heves szélvész Igen magas hullámok, a vízfelületet elborítják a szél irányában fekvő, hosszú, fehér habfoltok. A hullámok teteje mindenütt tajtékzik és erősen korlátozott a láthatóság. Súlyos anyagi károk, a téglaépítésű házak is megsérülnek.
12 115-120 Orkán A levegő megtelik habbal és hullámpermettel. A víz fehér a szél által elragadott hullámpermettől. A láthatóság erősen csökken. A szél épületeket, tetőket rombol, súlyos pusztítást végez.

Mit tegyünk a szélviharban, ha a szabadban vagyunk? 

Ha gyalogosan vagy kerékpáron vagyunk a szabadban, és úgy kap el minket a szélvihar, a legfontosabb, hogy ne essünk pánikba, maradjunk nyugodtak és viselkedjünk körültekintően. Lehetőleg haladjunk távol a fáktól, épületektől, hogy a letört ágak, cserepek, üvegszilánkok ne okozzanak sérülést, védjünk a szemünket a portól, a fejünket a szél által elsodort tárgyaktól. 

Figyelmeztető tábla 2023. február 4-én a Normafánál, amely viharos időjárás miatt nem látogatható (Fotó: MTI/Lakatos Péter)

Ha annyira erős a szél, kapaszkodjunk oszlopba, kerítésbe, hogy ne sodorjon el minket. Ne szakadjunk el a társainktól, a gyerekekre különösen figyeljünk. Ha lehet, akkor keressünk egy szélvédett, de egyben biztonságos és stabil helyet, ami lehet egy épület vagy például egy aluljáró. Az autót, sátrat vagy gyenge szerkezetű építményeket hagyjuk el, mert bentről nem érzékeljük a veszélyt, például hogy ránk dőlhet egy fa. 

Hívd a 112-t!

Ha bajba jutott embert vagy állatot látsz, hívd a 112-es segélyhívó számot! A viharos szél, illetve a kidőlt fák az épületekben is kárt okozhatnak, elektromos vezetékek szakadhatnak el, ha ilyesmivel találkozol, szintén tárcsázd a segélyhívó számát. 

Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.02.27
A GreenGo az eddigi budapesti szolgáltatási területét öt helyszínnel bővítette, így mintegy 300 000....
2024.02.27
Az autóipar fejlődésével egyre több, egykoron extrának számító technológia válik a mindennapjaink....
2024.02.27
Magánház udvarába zuhant a Budaörsi repülőtér közelében egy vitorlázó repülőgép kedd délután -....
2024.02.27
2023-ban 107 ezer 720 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 3,42 százalékkal....
2024.02.27
A világ legnagyobb autógyártója 2025-től nem biztosít többé papírra nyomtatott, termékeket bemutató....
2024.02.27
Baleset miatt torlódik a forgalom az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán, Győrnél -....
2024.02.27
Ismét a belváros forgalmas közterületeit, illetve a szórakozóhelyek környékét ellenőrizték a....
2024.02.27
A Volvo Cars racionalizálja és egységesíti a teljesen elektromos autók modellneveit, összhangban a....
2024.02.27
Az autógyártó dizájnosztálya az olasz Cassina tervezőházzal állt össze az új modell megjelenésének....
2024.02.27
Az e-autózási piacon vegyesek a várakozások: egyre nőhet az ilyen járművek aránya, gyártásuk....