Kia Soul

Túl szerénynek találják a pápa autóját Koreában

2014.08.15.

Meglepően szerénynek találják Dél-Koreában azt az autót, amelyet Ferenc pápa választott magának utaztatására. A katolikus egyház feje egy "mezei" kis Kia kocsiban távozott a repülőtérről Szöulba csütörtökön.

A dél-koreai állami tévé élőben közvetítette, ahogy Ferenc  pápa beszállt az egyszerű fekete kocsi hátsó ülésére, letekerte az  ablakot - kézzel -, és integet a tömegnek. A pápa kocsiját közrevevő  konvoj többi autója szintén fekete volt, ám jóval termetesebb,  elegánsabb szedánokból állt.  
 

Ilyen autóval utazik a pápa Dél-Koreában. 

Az AP amerikai hírügynökség megjegyzi, hogy a pápához hasonló  jelentőségű személyiségek szinte kizárólag drága luxusautókkal  vitetik magukat Dél-Koreában is, és az utca népe ahhoz a látványhoz  szokott. Így most igencsak meglepődött a lakosság Ferenc pápa  szerénységének újabb tanúságtételén.   

Ez egyre kevésbé jellemző Dél-Korea népére, amely mindinkább  hajlamos a hivalkodásra, a gazdagabb réteg előszeretettel láttatja  lépten-nyomon jólétét. Ennek jele egyebek közt, hogy felfutóban van  a magánoktatás, a plasztikai sebészet és persze a luxusautó.   

Ferenc pápa viszont ötnapos látogatása idejére a lehető  legkisebb dél-koreai gyártmányú kocsit kérte. Ennek a Kia-típusnak a  neve egyébként Soul, azaz Lélek.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.31
Texas leállítja a mesterséges intelligenciával (MI) felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák....
2026.08.31
Az első futamot megnyerte, a másodikon pedig másodikként ért célba a hétszeres Európa-bajnok Kiss....
2026.08.31
Egy újabb példa rá, hogy mennyire másképp gondolkodnak az akkumulátor gyártásról a kínaiak. ..
2026.08.30
Játékosan és élménnyel gazdagodva tanulni a biztonságos közlekedést, erről szól ez a kiállítás. ..
2026.08.30
Az első futamot megnyerte, a másodikon pedig másodikként ért célba a hétszeres Európa-bajnok Kiss....
2026.08.30
Egy BMW-vezető állítólag azt állítja, hogy a fiatalabb vásárlók a fizikai gombok és kapcsolók....
2026.08.30
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Zebra előtt zebra. ..
2026.08.30
Több cikkben foglalkoztunk az európai autóipart romboló kínai hatásról: technológiailag fejlett, de....
2026.08.30
Sami Pajari öt gyorsasági szakaszra van attól, hogy egymást követő harmadik WRC-győzelmét arassa. ..
2026.08.30
Az utasforgalom 16 százalékos növekedés mellett meghaladta a 2,1 milliót a múlt hónapban, a légiáru....