Ferrari

Turbómotort kap a Ferrari 458 is

2014.10.18.

A California után a 458-asban is lecserélik a szívómotort. A 9000-nél leszabályozó 4,5 literes V8-as helyett egy kisebb, de erősebb duplaturbós V8-ast kap a középmotoros sportkocsi jövő tavasszal.

2015 márciusában, a Genfi Autószalonon mutatkozik be a 2009 óta gyártott Ferrari 458 Italia erős ráncfelvarráson átesett változata, ami az első új modell lesz Sergio Marchionne elnöksége alatt. A sportkocsi külsejét is átrajzolják, de a legfontosabb változás a motortérben lesz: a pörgős, 570 lóerős 4,5 literes V8-ast a Califormiában is használt 3,8 literes biturbó V8-as erősen módosított változatára cserélik a szigorodó emissziós előírások miatt. Azért kell 4 liter alatt tartani a lökettérfogatot, mert a világ legnagyobb autópiacán, Kínában magas adót kell fizetni az ennél nagyobb motorral rendelkező autók után.

Nemcsak takarékosabb, hanem erősebb is lesz az új erőforrás, a teljesítménye a becslések szerint eléri majd a 670 lóerőt. Úgy tudnak ennyire magas literteljesítményt elérni, hogy a motor különösen magas, 12:1-es sűrítési aránnyal rendelkezik, és minden hengerében egyedileg optimalizálják a gyújtást a Ferrari „ion” nevű kopogásmegelőző rendszerének segítségével.

Állítólag az jelenti a legnagyobb kihívást a mérnököknek, hogy a hétfokozatú duplakuplungos Getrag váltót képessé tegyék az erőforrás több mint 700 Nm-es nyomatékának elviselésére. A Californiában például csak a hetedik fokozatban lehet áll rendelkezésre a teljes nyomaték, a többiben elektronikusan korlátozzák, 200 Nm-t elvesznek belőle.

Elképzelhető, hogy a motorméretre és a turbófeltöltésre utalva 388T-ra változtatják a sportautó nevét a modellfrissítésnél, de az is lehet, hogy teljesen új rendszer szerint fogják elnevezni. A karosszéria áttervezését házon belül, a Centre Stilo Ferrarinál végzik Flavio Manzoni formatervezési igazgató vezetésével.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.25
Alig heverte ki az autóipar a koronavírus-járványt követő félvezetőhiányt, máris újabb verseny....
2026.07.25
Augusztus 1-jétől tovább bővül az éjszakai agglomerációs közlekedés, Budapestről még több település....
2026.07.25
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.25
Nagy port kavart állítás a Nintendo-szakértőtől.     ..
2026.07.25
A rendőrök rövid időn belül véget vetettek egy 24 éves helyi férfi ámokfutásának - írja honlapján a....
2026.07.25
Detroitban két teherautó-parkolóban önvezető drónok figyelik a levegőből, hány hely maradt szabadon....
2026.07.25
A Lhyfe és a Messer új szintre emeli együttműködését: tízéves szerződés és 30 százalékos Messer-....
2026.07.25
Oktatási, kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységével mutatkozik be a Széchenyi István....
2026.07.25
A Geely Cyan Racing csapatban és egyéniben is győzelemmel zárta a TCR World Tour idei szezonjának....
2026.07.25
A Pozsony melletti Dunacsún (Čunovo) közelében hétfő este egy BMW sofőrje halálra gázolt egy 51....