dízelmotor

Új dízelmotorokkal bővül a BMW 7-es sorozata

2020.06.07.

Azáltal, hogy a BMW 2020 nyarán számos új modellváltozatban teszi elérhetővé ügyfelei számára a 48 Volt kapacitású indítógenerátorral dolgozó mild-hibrid technológiát, folytatja átfogó modellportfóliója következetes emisszió-csökkentését. 

2020 nyarától további BMW modellek kapják meg a belsőégésű erőforrás támogatására kifejlesztett mild-hibrid technológiát. A rendszer egy 48 Volt kapacitású indítógenerátorból és egy kiegészítő akkumulátorból áll, intenzív fékezés közben így a generátor a fékezési energiát az akkumulátorba táplálja vissza. Az összegyűjtött energiával a technológia nem csupán az adott BMW modell fedélzeti elektromos rendszereit látja el, de a generátor egyfajta elektromos motorként segíti is a belsőégésű erőforrást: intenzív gyorsulás esetén 8 kW / 11 lóerő többlet-teljesítménnyel támogatja a belsőégésű motort, az utazósebességet pedig önállóan, a belsőégésű erőforrás hajtásláncról való lekapcsolásával is képes fenntartani. Mint ilyen, a technológia segítségével jelentős mértékben csökken a jármű üzemanyag-fogyasztása és károsanyag-kibocsátása.
 
A 48 Volt kapacitású indítógenerátorral dolgozó mild-hibrid technológia első ízben a BMW 5-ös sorozatban mutatkozott be 2019 őszén, majd később a BMW 3-as sorozatban és néhány BMW X modellben. 2020 júliusától és augusztusától a technológia az alapfelszereltség részeként válik elérhetővé a BMW 5-ös sorozat, a BMW 6-os sorozat, a BMW 7-es sorozat, valamint a BMW X3, a BMW X4, a BMW X5, a BMW X6 és a BMW X7 további modellváltozataiban. A mild-hibrid technológia így már összességében 49 BMW modell hatékonyságát és menetdinamikáját fokozza.
 
2020 nyarán a soros hathengeres dízelmotorok új generációja ünnepli világpremierjét megannyi BMW modellsorozatban. A 3.0 liter hengerűrtartalmú, rendkívül hatékony, alumínium erőforrások a továbbfejlesztett BMW TwinPower Turbo technológia és a 48 Volt kapacitású indítógenerátorral dolgozó mild-hibrid technológia innovációit egyesítik, amellyel új szintre lép a BMW EfficientDynamics stratégia. A tovább optimalizált turbófeltöltési szisztéma mellett a legkorszerűbb soros hathengeres dízelmotorok Common Rail közvetlen üzemanyag-befecskendező rendszere is nagyobb teljesítményt és nagyobb hatékonyságot garantál. A rendszer 2 700 bar maximális befecskendezési nyomással juttatja az üzemanyagot az égéstérbe.
 
A BMW 730d (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 4,7 – 4,9 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 123 – 128 gramm / km), a BMW 730d xDrive (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 5,0 – 5,2 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 133 – 138 gramm / km), a BMW 730Ld (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 4,8 – 5,0 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 126 – 130 gramm / km), a BMW 730Ld xDrive (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 5,1 – 5,3 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 133 – 139 gramm / km) soros hathengeres dízelmotorjának maximális teljesítménye 15 kW-tal / 21 lóerővel immár 210 kW-ra / 286 lóerőre nőtt, amely érezhetően intenzívebb gyorsulást eredményez.
 
A mérnökök most először alkalmazzák ennél a motorváltozatnál a változó turbina-geometriájú alacsonynyomású turbófeltöltővel dolgozó többlépcsős turbófeltöltést, amely jelentős mértékben direktebb rendszerreakciókat garantál. A 30 Nm-rel 650 Nm-re növelt csúcs forgatónyomaték eközben a percenkénti 1 500 és 2 500 főtengely-fordulat közötti tartományban mindvégig a vezető rendelkezésére áll, amely kiváltképp lendületes gyorsításokat tesz lehetővé. A BMW 730d és a BMW 730d xDrive például 0,2 másodperccel gyorsabban, 5,9, illetve 5,6 szekundum alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/órás sebességre.
 
A soros hathengeres dízelmotor továbbfejlesztett változata gondoskodik immár a BMW 740d xDrive (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 5,2 – 5,4 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 136 – 142 gramm / km), a BMW 740Ld xDrive (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 5,2 – 5,4 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 137 – 143 gramm / km), és a BMW X7 xDrive40d (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 6,4 – 6,6 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 167 – 173 gramm / km) meghajtásáról is, minden korábbinál erőteljesebb tolóerővel. 
 
A többlépcsős turbófeltöltési szisztéma itt már változó turbina-geometriájú alacsonynyomású és magasnyomású turbófeltöltővel dolgozik, amelynek eredményeként a 700 Nm csúcs forgatónyomaték percenkénti 1 750 és 2 250 főtengely-fordulat között mindvégig a sofőr rendelkezésére áll. Az új dízelmotor percenkénti 4 400 főtengely-fordulatnál adja le 250 kW / 340 lóerő maximális teljesítményét. A BMW 740d xDrive így például 0,2 másodperccel gyorsabban, 5,0 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/órás tempóra.
 
Mindkét motor speciális kipufogógáz-kezelő technológiával, a részecskeszűrőn túl oxidációs katalizátorral és SCR rendszerrel (Selective Catalytic Reduction – Szelektív Katalitikus Redukció) dolgozik együtt, hogy a kipufogógáz-kezelés második ütemében még tovább csökkentse a levegőbe kerülő gázok nitrogén-oxid tartalmát. Az új erőforrások így az Euro 6d emissziós szabvány előírásainak is maradéktalanul megfelelnek.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....