vasúti jármű

Új gyártócsarnokot avatott a Märklin modellgyártó hazánkban

2014.10.13.

Felavatták a vasútmodelleket gyártó Märklin cég új győri üzemcsarnokát. A beruházás egy év alatt készült el, a 3 milliárd 177 millió forintos költségekhez állami és uniós forrásokból 826 millió forintot kapott a német cég magyar leányvállalata.

Ötven új munkahelyet teremtett, s ezzel 620-ra növelte magyar munkatársainak létszámát a 155 éves múltra visszatekintő Märklin, amely fogalommá vált a vasútmodell-gyűjtők körében. Új győri csarnoka 6100 négyzetméter hasznos alapterülettel rendelkezik, amelybe harminc fröccsöntő gépet telepítettek, ezek közül kilenc új beszerzés – hangzott el az ünnepélyes megnyitón, amelyre a cég központjából, a németországi Göppingenből is szép számmal érkeztek munkatársak.

A német cég vezetői a győri városvezetőkkel az új csarnokban.

Az üzem új műanyag-fröccsöntőn kívül felületkezelő- és festőműhelyekkel, valamint egy összeszerelő csarnokkal bővült. A fémfeldolgozás a Märklin göppingeni központi üzemének a kizárólagos feladata maradt.

A bővülés okaként két tényezőt említett Florian Sieber, a Märklin vezérigazgatója. Egyrészt a Távol-Keletről visszahelyezik a termelést Európába, másrészt pedig a beszállítóktól folyamatosan veszik vissza a termelést, amit eddig külső cégek végeztek, azt a jövőben saját határkörben végzik el.

Fogalommá váltak a Märklin vasútmodelljei

-A győri bővítésnek köszönhetően a Märklin már minden nyomtávban képes vasútmodelljeit saját európai üzemeiben előállítani. A magas minőségi követelmények és ügyfeleink folyamatos ellátásának garantálása érdekében elengedhetetlenné vált az összes különböző nyomtávú modellcsaládunk gyártásának visszatelepítése Európába - mondta Florian Sieber, a Märklin vezérigazgatója.

Florian Sieber kifejtette, a járműipar jórászt férfi munkaerőt alkalmaz, a Märklin Hungaria ezzel szemben a nagy kézügyességet igénylő összeszerelő munkákhoz elsősorban nőket foglakoztat.

Az új csarnok

Borkai Zsolt polgármester köszöntőjében megemlítette, amikor nyolc éve megválasztották, az első cég, aki meghívta, a Märklin volt. Már akkor felvázolták neki a bővítés terveit, amelyek azóta folyamatosan valósulnak meg.

Jó volt hallani, hogy a beruházást győri építőipari cégek végezték – fogalmazott köszöntőjében a polgármester, aki úgy vélekedett, ha az itt lévő cégek sikeresek, akkor a város is az lesz.

Simon Róbert Balázs, aki alpolgármesterként és országgyűlési képviselőként is képviselte a várost, azt emelte ki, hogy a Märklin társadalmi felelősségből is példát mutat, a Rozgonyi utca felújításához ugyanis 23 millió forinttal járult hozzá a cég.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.20
Az autóipar új versenyét már nem a motorok vagy az akkumulátorok döntik el, hanem a szoftverek.....
2026.07.20
A Citroën magyarországi importőre a kedvezőbb árfolyamkörnyezetre és az erősödő piaci versenyre....
2026.07.20
Az Audi alapvető stratégiai fordulatot hajt végre jövőbeli modelljeinek fejlesztésében. Az....
2026.07.20
Pályázni olyan innovációs elképzeléssel, tudományos kutatási anyaggal, szabadalommal lehet, amely a....
2026.07.20
A cég új elektromos kerékpárja radarral, kamerával és vadászpilóta-szemüveggel is rendelkezik a....
2026.07.20
A nyári kánikula nemcsak a járműveket, hanem a volán mögött ülőket is komoly próbatétel elé állítja....
2026.07.20
A sofőr elaludt a volánnál a 30 fokos hőségben. ..
2026.07.20
A magyarországi használtautó-piacon 491 300 személygépkocsi került új tulajdonoshoz az első fél....
2026.07.20
Ennyien mondták el a véleményüket az illegális utcai versenyzés visszaszorításáról, a kirívó....
2026.07.20
A Budakörnyéki Járási Ügyészség minősített rongálás bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival....