dunai hajózás

Új katamarán jár Bécs és Pozsony között

2019.02.05.

Új katamarán szállítja majd az utasokat márciustól Bécs és Pozsony között. A hajó az Egyesült Királysághoz tartozó Wight-szigeten készült, és 250 utasnak van hely rajta. A Twin City Liner katamaránja 75 perc alatt teszi meg a távot a Dunán az osztrák és szlovák főváros között - írja az orf.at

Az osztrák és a szlovák fővárost 2006 óta köti össze menetrend szerinti hajójárat, eddig összesen 1,7 millióan utaztak a Twin City Liner nevű katamaránon. 2018-ban 145 ezren tették meg a Bécs és Pozsony közti távot a Dunán. Az új hajózási szezonban, 2019. március 29-től pedig még kényelmesebben utazhatnak.

Fotó: orf.at

Ekkortól áll ugyanis szolgálatba az a vadonatúj gyorskatamarán, amely a Wight-szigeten található cowes-i hajógyárban készült az ausztrál Incat Crowther tervei alapján. A 250 utas szállítására alkalmas hajó hétmillió euróba került és 2017 októberében kezdték el építeni. A modern, rendkívül áramvonalas felépítésű járműhöz 25 tonna alumíniumot és 60 négyzetméternyi ablaküveget használtak fel.

Az új Twin City Liner 2019. január 11-én kezdte meg útját Bécsbe, amelynek során 270 tengeri mérföldet tett meg, 63-szor zsilipelt és 1.600 kilométeren át hajózott holland, német és osztrák folyókon, hogy tizenöt nappal később kiköthessen a bécsi Wien Freudenau kikötőben.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
Pierre Leclercq-et nevezték ki az Opel és a Vauxhall tervezési igazgatójává (Head of Design)....
2026.11.03
Elismerően nyilatkoztak a Forma-1-es versenyzők a vasárnapi Mexikói Nagydíjon harmadik Andrea Kimi....
2026.11.03
Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút....
2026.11.03
Megkezdődött a bécsi Ringstraße fokozatos átalakítása. A cél, hogy a gyalogos- és kerékpáros-....
2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....