Légiközlekedés

Új korszak Ferihegyen: óriási beruházás kezdődik el

2024.12.26.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma az év végére meghaladja a 17 millió főt. A repülőtér-üzemeltető a jövőben is robosztus emelkedésre számít ezen a téren, ezért a tulajdonosok és a vállalat vezetősége megkezdte a 3. Terminál építésének előkészítését, amely biztosítja az emelkedő utasforgalom magas minőségben történő kiszolgálását.

2024-ben minden eddig hónap egyéni csúcsot döntött az utasszám tekintetében, októberre a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér tízhavi forgalma meghaladta a teljes előző évi adatot, év végére pedig több mint 17 millió utas is megfordulhat a légikikötőben. A VINCI Airports kiváló légitársasági kapcsolatainak és a Budapest Airport járatfejlesztési munkájának eredményeképp a jövőben még több új, hosszú távú járat indulhat Budapestről. Ezen tényezők alapján, valamint Magyarország turisztikai vonzerejét figyelembe véve a tulajdonosok és a vezetőség 2030-ra 20 millió utas fogadását prognosztizálja, ezért idén megkezdődött az új 3. Terminál építésének előkészítése.

„Az eddigi eredmények alapján már most látjuk, hogy az idei év végéig rekordszámú utast kezelünk a repülőtéren, ami nem meglepő, hiszen Budapest és Magyarország világszinten egyre nagyobb népszerűségre tesz szert, és évről évre egyre több turista érkezik ide” – mondta Francois Berisot, a Budapest Airport vezérigazgatója. Kiemelte: „Jelentős fejlesztésre van szükség, hogy az emelkedő utasforgalmat magas minőségben ki tudjuk szolgálni. A 3. Terminál tervezési, illetve egyes kapcsolódó kivitelezési munkálatai már folyamatban vannak, hamarosan kezdődhet megvalósítás is. A célok messzire mutatnak; magas minőségben egyre több utast kiszolgálni, folyamatosan bővülő infrastruktúrával.”

Az új terminálhoz kapcsolódó egyik első munkavégzés az új forgalmi előtér kiépítéséhez szükséges földfeltöltési munkák kivitelezése. A jövőben megvalósítandó forgalmi előtérbővítés 12 légijármű egyidejű kiszolgálását teszi majd lehetővé, és egy jelentős előtérfejlesztés első fázisát képezi.

A 3. Terminál fejlesztését és tervezését a fenntarthatósági szempontok figyelembevételével végzik, összhangban a Budapest Airport azon céljával, hogy a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa által meghatározott határidőnél húsz évvel korábban, 2030-ra nullára csökkentse a repülőtér kibocsátását. A terminálfejlesztés minden eleme várhatóan nyolc éven belül megvalósul.

A KPMG tanulmánya alapján a 3. Terminál megépítésével összefüggő beruházási és kivitelezési tevékenységek 2027-ig akár 63,9 milliárd forintnyi közvetett hozzáadott értéket is teremthetnek a beszállítói láncon keresztül, 6400 embernek adhatnak munkát, és a magyar családok jövedelméhez akár 23,4 milliárd forinttal járulhatnak hozzá.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút....
2026.11.03
Megkezdődött a bécsi Ringstraße fokozatos átalakítása. A cél, hogy a gyalogos- és kerékpáros-....
2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....