Budapest Airport

Új közvetlen légi járat Amerikába Budapestről: hétfőtől már jegyet is lehet venni

2025.08.10.

A Budapest-Philadelphia járatra hétfőn indul a jegyértékesítés, így már lehet helyet foglalni a jövő májusban induló repülőgépekre - mondta Valentinyi Katalin, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója az M1-nek.

Fotó: bud.hu

Valentinyi Katalin, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója emlékeztetett, hogy a Philadelphia-Budapest repülőjárat a pandémia elején szűnt meg, így már hat éve nem volt légi összeköttetés a két város között. Hozzátette, hogy mivel ezek a gépek áruszállításra is alkalmasak, ezért a járat újraindulásának bejelentés a magyar gazdaságot is pozitívan érinti. Közölte azt is, hogy a Boeing 787-8 Dreamliner típusú repülőgépeken 234-en utazhatnak a hét minden napján, s arra számít, hogy ezek a gépek nagyon magas kihasználtság mellett repülnek majd.

Valentinyi Katalin hangsúlyozta, hogy az American Airlines légitársaság bejelentését több mint egy évig tartó előkészítő munka előzte meg. Az igazgató célként jelölte meg, hogy minél több hosszútávú járatot visszahozzanak Budapestre.

Csendes Olivér, a Visit Hungary Zrt. vezérigazgatója a műsorban azt mondta, hogy mivel a légitársaságok már évek óta a szükségesnél kevesebb repülőgéppel rendelkeznek, ezért nagyon meggondolják, hogy hova indítanak járatok.

"A mi feladatunk az volt - és itt nagyon szorosan együtt dolgoztunk a Budapest Airporttal -, hogy olyan adatokat szolgáltassunk a légitársaságnak, amelyek megalapozzák azt, hogy Budapest iránt magas és növekedő kereslet van, és ide fognak érkezni nagy számban a minőségi turisztikai szolgáltatásokat kereső (...) észak-amerikai vendégek is" - fogalmazott. Hozzátette, hogy érdemes tisztába lenni azzal, hogy Philadelphia egy nagyon fontos légikikötő, és erről a pontról több mint 100 reptérrel van összeköttetésben az American Airlines, így Magyarország számára most "kinyílt" egész Észak-Amerika.

A vezérigazgató rámutatott, hogy a szezon 2026. május 21-e és október 5-e között tart, eddig repülnek Budapest és Philadelphia között az American Airlines gépei, "mi pedig be fogjuk nekik bizonyítani, hogy márpedig itt egész évben érdemes repülni".

Hozzáfűzte, hogy tavaly (amikor még nem volt közvetlen járat) 389 ezer amerikai turista jött Budapestre, s ez a szám 20 százalékkal felülmúlta az azt megelőző esztendő adatait.

Csendes Olivér szerint a mostani bejelentés elindíthat egy olyan folyamatot, amely ahhoz vezethet, hogy több más légitársaság is megjelenhet Budapesten.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is! 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.08
Két hét alatt 805 gyorshajtót mértek be a Budapesti Rendőr-főkapitányság emberei egyetlen....
2026.06.07
Az Alfa Romeo mindig is az érzelmekről szólt, így van ez a kompakt géposztályban is. Járhatnék....
2026.06.07
A Mercedes pilótája a pole pozícióból nyert Hamilton előtt, ezzel hatalmas előnyre tett szert a....
2026.06.07
A tavalyihoz hasonlóan idén is a kategóriában hétszeres világbajnok, címvédő Marc Márquez nyerte a....
2026.06.07
Bizarr körülmények között égett le húsz vadonatúj elektromos autó a északkelet-kínai Dalian....
2026.06.07
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Ahol legálisan is vezethetsz ittas....
2026.06.07
Nem ámítás és nem legenda: az Ural gyárnak volt dízelhajtású motorkerékpárja, a kétkerekű a szovjet....
2026.06.07
Ez lesz a Volkswagen legolcsóbb villanyautója. ..
2026.06.07
A korábbi, ötüléses változat mellett a PV5 Passenger mostantól három üléssoros kivitelben is....
2026.06.07
A 639 lóerős sportmodell egy olyan fejlesztési együttműködés gyümölcse, ami országhatárokon....