közösségi közlekedés

Új Railjet vonatok közlekedhetnek Bécs felé

2024.09.25.

Együttműködési megállapodást kötött a MÁV és a MÁV-START az Osztrák Szövetségi Vasúttal (ÖBB) a közlekedési kapcsolatok javításáról kedden a berlini InnoTrans 2024 Nemzetközi közlekedési szakkiállításon. A megállapodás a személy- és áruszállítási szolgáltatások színvonalának emelésére, és a műszaki területeken történő együttműködésre egyaránt kiterjed - közölte a MÁV az MTI-vel.

A megállapodást, amely egyaránt kiterjed a nemzetközi személyszállítás színvonalának emelésére, karbantartási feladatok ellátására és a vasúti árufuvarozás versenyképességének javítására, magyar részről Hegyi Zsolt, a MÁV Zrt. vezérigazgatója, Mosóczi László a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója, osztrák részről pedig Andreas Matthä, az ÖBB Holding AG igazgatóságának elnöke írta alá.

A megállapodás értelmében a két ország vasúttársasága Budapest és Bécs között a kétórás menetidő elérését veszi alapul, ehhez próbálják igazítani a menetrendi struktúrát és a nemzetközi személyszállító vonatok megállási rendjét.

Ugyan a menetidő jelentős csökkenése csak a Hegyeshalom és Bécs közötti vasútvonal felújítását követően, 2028-tól lehetséges, de addig is mindkét fél törekszik olyan menetrendi változtatások bevezetésére, amelyek alapján évről-évre egyre több személyszállító vonat közlekedhet rövidebb menetidővel, hegyeshalmi és tatabányai megállás nélkül.

Jelenleg napi két pár Railjet vonat halad át hegyeshalmi megállás nélkül a magyar-osztrák határon a MÁV-START mozdonyvezetőivel egy pilot projekt részeként. Ennek kiterjesztése érdekében mind a MÁV-START, mind az ÖBB közösen biztosítják a mozdonyvezetőket és az ehhez szükséges vonatkísérő személyzetet.

Az ÖBB törekedni fog arra, hogy az új menetrendi modellben gyorsabb menetvonalon, új járművekkel közlekedhessenek a Budapestről induló és a Bécsen túl közlekedő Railjet vonatok. Ezzel együtt az utaselégedettség javítása érdekében olyan minőségbiztosítási rendszer kidolgozását vállalja a MÁV és az ÖBB, amely üzemzavarok esetén is lehetővé teszi a gyors és hatékony információcserét a cégcsoportok között - közölték.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
Pierre Leclercq-et nevezték ki az Opel és a Vauxhall tervezési igazgatójává (Head of Design)....
2026.11.03
Elismerően nyilatkoztak a Forma-1-es versenyzők a vasárnapi Mexikói Nagydíjon harmadik Andrea Kimi....
2026.11.03
Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút....
2026.11.03
Megkezdődött a bécsi Ringstraße fokozatos átalakítása. A cél, hogy a gyalogos- és kerékpáros-....
2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....