rakétafejlesztés

Új rakétarendszerek és DAF teherautók az ukrán hadsereg kötelékében

2025.12.16.

Az ukrán hadsereg folyamatosan fejleszti védelmi- és támadó képességeit, és ezzel összefüggésben két fontos hír látott napvilágot: egyrészt légierő öt egysége tíz darab DAF katonai teherautóval gyarapodott, másrészt az ukrán erők bevetették a háborúban a saját fejlesztésű Sapszan (Grom-2) operatív-taktikai rakétakomplexumot.

A holland DAF teherautókat a Szerhij Pritula alapítvány vásárolta meg, az Ukrenergo  vállalat támogatásával. A DAF YA 4442 modell nem új fejlesztés: gyártása 1989-ben indult, de a mai napig megbízható eszköznek számít a katonai logisztikában. A teherautó négy tonna hasznos terhet képes szállítani, teljes tömege 11,75 tonna. A 6,24 literes dízelmotor 172 lóerőt és 575 Nm nyomatékot ad le, ami elegendő ahhoz, hogy a jármű ötvenszázalékos emelkedőt, harmincszázalékos lejtőt és 0,9 méter mély vízi akadályt is leküzdjön. Maximális sebessége 93 km/h, hatótávolsága pedig 500 km.

A Pritula Alapítvány a háború kezdete óta már több mint 60 millió hrivnyát – átszámítva több mint félmilliárd forint - fordított a légierő támogatására, míg az Ukrenergo hozzájárulása meghaladta a 780 millió hrivnyát (7,25 milliárd forint). Ezekből a forrásokból sisakokat, rádiókat, drónokat és más létfontosságú felszereléseket szereztek be.

Az ukrán védelmi erők nemcsak a logisztikai kapacitást növelik, hanem a csapásmérő képességeket is. Volodimir Zelenszkij elnök megerősítette, hogy az ukrán hadsereg különböző hazai gyártású rakétákat vet be, a Neptun cirkálórakéták és Flamingo rakétarendszerek mellett már élesben használja a Sapszan (Grom-2) operatív-taktikai rakétakomplexumot is. A Sapszan 480 kg-os robbanófejjel akár 300 kilométeres távolságban lévő célpontokat is képes megsemmisíteni.

A komplexum öttengelyes alvázra épül, amelyet a Harkivi Szállítóberendezés-gyár és a Morozov tervezőiroda közösen fejlesztett. A rakétahordozó teherautót hatszáz lóerős dízelmotor hajtja. A jármű abban különleges, hogy az utolsó tengelye is kormányozható, a harmadik és negyedik tengely kerekeit pedig hővédő burkolat fedi, csökkentve a hőkibocsátást és ezzel a rakétakomplexum észlelhetőségét.

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
 A vadonatúj CUPRA Raval bekerült az Év Autója 2027 díj hét döntőse közé. A Barcelonában tervezett....
2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....