marsjármű Perseverance

Új stratégiával landol a NASA-robot a Marson

2021.02.10.

Február 18-án kezdődik meg a várva várt landolás, az eseményt több felületen is élőben közvetíti majd a NASA.

 

A Mars kutatása mára talán a NASA legfontosabb feladatává vált, hiszen minden jel arra mutat, hogy egykor élhető körülmények uralkodtak az elsivatagosodott bolygón. Kőzetminták és egyéb anyagok begyűjtése a cél, hogy azokat tanulmányozva közelebb jussanak a kihalt égitest titkaihoz - írja a hirado.hu.

A Mars felé tartó Perseverance (állhatatosság, kitartás) nevű robot feladatai a képek és minták gyűjtése lesz a Jezero-kráterben, amelyet a tudósok „csodálatos helynek” tartanak, és remélik, hogy hasznos ismeretekre tehetnek szert a begyűjtött adatok alapján.

A NASA kutatói a robot landolására teljesen új stratégiát találtak ki, amit egy videóban mutattak be.

https://youtu.be/tITni_HY1Bk

Február 18-án kezdődik meg a várva várt landolás, az eseményt több felületen is élőben közvetíti majd a NASA.

Addig is a visszaszámlálás folyik az Amerikai Űrkutatási Hivatal hivatal weboldalán, amelyet mindenki számára elérhetővé tettek.

A Mars-kutasához kapcsolódó érdekesség, hogy az Egyesült Arab Emírségek megbízásából Japánból útnak indított űrszonda is bolygó körüli pályára állt ma. 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe:  Igazoltatás kánikulában. ..
2026.08.16
Az új Skyline-t például 26 hónap alatt fejlesztették ki a semmiből, miután tanulmányozták, hogy....
2026.08.16
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.16
Néhány évvel ezelőtt még Németországból érkeztek a Volkswagen legfontosabb fejlesztései Kínába, ma....
2026.08.16
Nem tudni, hogy pontosan mi vezetett a balesethez, csak találgatni tudnánk – bár a látottak alapján....
2026.08.16
Feloldották a pályazárat az M3-as autópálya 139-es jelű Mezőkeresztes csomópontjában, a forgalom....
2026.08.16
Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódva idén is számos helyszínen lesznek programok....
2026.08.16
Mostantól akár egy műszaki áruházban is rátalálhatunk a következő új autónkra. A Geely modelljei a....
2026.08.16
Sok autóst zavarja, amikor egy kerékpáros nem az út szélén teker. Pedig számos esetben így....
2026.08.16
Tizenkét ember meghalt és legalább tízen súlyosan megsérültek az M3-as autópályán történt....