Debrecen Airport

Új szolgáltatásokkal bővül a debreceni repülőtér

2019.08.07.

A debreceni repülőtér termináljának bővítése után a gasztronómiai és kereskedelmi szolgáltatások is megújultak a légi kikötőben – közölte a repülőtér igazgatója a SkyBar Debrecen bisztró és bolt bemutatóján.

Vajda János az MTI tudósítása szerint elmondta: a repülőteret üzemeltető Debrecen International Airport (DIA) Kft. a Rolling Can Kft. szakmai befektető céggel közösen, 50-50 százalék tulajdonrésszel létrehozta a bisztrókat és shopokat üzemeltető SkayBar Debrecen Kft.-t.

Az indulási oldalon a Schengen belső, illetve a Schengen külső várótermekben alakítottak ki egy-egy shopot és bisztrót, amelyek magas színvonalon elégítik ki az évről évre növekvő forgalmú repülőtér utasainak gasztronómiai és vásárlási igényeit – jelezte az igazgató.

Harmincmilliós beruházás

A beruházás mintegy harmincmillió forintba került, és 11 új munkahelyet teremtett a repülőtéren – tette hozzá. A repülőtér utasszáma a tavalyi 360 ezerről idén 600 ezerre nőhet – mondta Barcsa Lajos, Debrecen gazdasági alpolgármestere.

Tájékoztatása szerint 14 úti célra közlekednek menetrend szerinti járatok Debrecenből, a nyári időszakban pedig charterjáratokkal bővül az utazási lehetőség. A növekvő utaslétszámhoz igazodva bővítették a terminált, amelynek további fejlesztését is tervezik – tette hozzá megjegyezve, hogy kormányzati forrásból új kifutópályát is építenek a légikikötőben.

Korszerű kifutó

Utóbbi azt jelenti, hogy egykor szovjet harcigépek használta 45 méter széles, elhanyagolt betoncsíkot felszedik, és a helyére korszerű kifutót építenek, miközben a repülőtér zavartalanul fog üzemelni, a jelenlegi kifutópálya használatával – részletezte.

Barcsa Lajos elmondta azt is, hogy az új kifutópálya megépítésével egy időben telepítik az egyik legkorszerűbb, ILS 3 műszeres leszállító berendezést.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.20
Ilyen portfólióval kevés formatervező dicsekedhet az autók világában.  ..
2026.03.20
A BMW M3 Touring világpremierje után nem sokkal a BMW M Motorsport a modell versenypályára edzett....
2026.03.20
A BYD tárgyalásokat folytat arról, hogy csatlakozzon a Forma–1 mezőnyéhez, és olyan legendás....
2026.03.20
A FIAT az új benzines FIAT 600 manuális váltós változat bevezetésével bővíti a 600-as....
2026.03.20
Nézze meg a videót! ..
2026.03.20
A svájci légitársaság több mint háromszáz betervezett járatot töröl a 2026-os nyaralószezonban,....
2026.03.20
Változott a terv: augusztus 28-30-án rendezik meg a Diósgyőr-ralit az országos bajnokság idei....
2026.03.20
A tisztán elektromos EX60 modellel a Volvo Cars először ad ízelítőt alternatív hangvételű....
2026.03.20
Mi történik, ha az autóipar villámgyorsan dönt – de közben elfelejt rendszerekben gondolkodni?....
2026.03.20
A legendáknak élniük kell. Az autóipar éppen teljes átalakulásban van, de a kultikus modellek....