Mazda

Új vezér a Mazda élén

2018.05.16.

Akira Marumoto a Mazda új, elsőszámú vezetője, számolt be róla az Automobilwoche. A 60 éves japán szakember eddig az amerikai leányvállalatot irányította, nyártól viszont már az egész márka vezére lesz.

Ahogy az összes gyártó, a Mazda is komoly kihívásokkal néz szembe: az elektromos autók terjedése, az egymással kommunikáló járművek, önvezető gépkocsik. Ugyanakkor a Mazda helyzete nem könnyű, hiszen azon kevés gyártó közé tartozik, amely nem egy hatalmas konszern része.

Akira Marumoto                                                                                                     Mazda

Ennek persze megvannak az előnyei, ugyanakkor tény, a Mazda jelentősen kevesebb erőforrással rendelkezik, ami a fejlesztésekre költhető összegeket illeti, így nem egyszerű a felszínen maradni. Az utóbbi öt évben ezt különböző partneri megállapodásokkal próbálták orvosolni, azonban a siker kérdéses.

A gyártó továbbra sem kínál elektromos modelleket, a tervek szerint ez jövőre, 2019-ben pótolják. Az e-modellek hiányát ugyanakkor valamilyen szinten orvosolta a SkyActive technológia, ami alacsony fogyasztásával igen népszerű lett.

Mindenesetre a tervek impozánsak: 2024-re évi 2 millió autót terveznek gyártani a mostani 1,6 millió helyett. A márka legfontosabb piaca az USA és Kína, ami nem meglepő, tekintve, hogy a Mazda a leginkább exportfüggő japán gyártó, forgalmának kevesebb, mint ötödét szerzi a hazai piacról.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.02
Vendég: Soltész Bálint rendőrségi szóvivő. ..
2026.07.02
A Honda első elektromos nagymotorja júliustól már elérhető a hazai márkakereskedésekben. A....
2026.07.02
Enrico Galliera szerint az ilyesfajta nyomásgyakorlás hatalmas hiba lenne a cég részéről. ..
2026.07.02
A diszkont légitársaság hetente háromszor köti össze a szaúdi és a magyar fővárost az idei nyári....
2026.07.02
Vannak motorok, amelyek gyorsak. Vannak, amelyek szépek. És vannak, amelyek idővel legendává válnak....
2026.07.02
Három kilométeren át a forgalommal szemben közlekedett személygépkocsijával egy 69 éves csengeri....
2026.07.02
Elindult a GYSEV 11 darabos, új InterCity-motorvonat flottájának gyártása, a járművek várhatóan....
2026.07.02
A székesfehérvári Wolf Auto értékesítési vezetője, Ágoston Ádám adta át minap új tulajdonosának a....
2026.07.02
Elsőre hihetetlenül hangzik, hogy elengedett kézzel, a kormányt nem fogva, 130-as tempóval....
2026.07.02
Érdekes trendet figyelhettek meg azok, akik autóbeszerzésben gondolkodtak az utóbbi hónapokban. Van....