Suzuki

Új vezérigazgató a Magyar Suzuki Zrt. élén

2015.04.15.

Április 14.-i hatállyal Naoyuki Takeuchi tölti be a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatói pozícióját. Ryoichi Oura visszatér szűkebb szakterületéhez, és gyártásért felelős első számú vezetőként folytatja munkáját.

A Suzuki Motor Corporation keddi hatállyal a Magyar Suzuki Zrt. igazgatóságának tagját, Naoyuki Takeuchit nevezte ki a vállalat vezérigazgatójának. Az új vezérigazgató Ryoichi Ourát váltja, aki az elmúlt egy esztendőben a termelés közvetlen irányításának megtartása mellett látta el a vezérigazgatói feladatokat.

Ryoichi Ourát 2014 májusában nevezték ki vezérigazgatónak. Az elmúlt évben Ryoichi Oura irányításával a Magyar Suzuki Zrt. sikerrel készítette elő és indította be a Suzuki új globális modellje, a Vitara gyártását és forgalmazását; vezérigazgatóként kettős szerepben egyszerre irányította a termelést és a vállalat általános ügyeit a Vitara előkészítése és bevezetése során.

Azt követően, hogy a Vitara sorozatgyártása és forgalmazása 2015. március 5-én elindult, a társaság általános irányítását Ryoichi Oura Naoyuki Takeuchinak adja át. A vállalat ezzel visszatér a jól bevált szervezeti rendhez, és ismét szétválasztja a termelés irányítását és a vezérigazgatói feladatkört. Ryoichi Oura saját szakterületén folytatja a munkát a termelés vezetőjeként és az igazgatóság tagjaként, hogy minden erejét és szaktudását a Vitara iránti kereslet révén gyors ütemben felfutó termelésnek szentelhesse.

Naoyuki Takeuchi gépészmérnökként diplomázott a Yamanashi Egyetemen, 1980 óta dolgozik a Suzuki-vállalatcsoportnál. A Magyar Suzuki Zrt.-hez 2012-ben érkezett, vezető mérnökként vett részt a jelenlegi Swift fejlesztésében, mostani kinevezéséig a beszerzési és minőségirányítási igazgató pozícióját töltötte be a vállalatnál. Az új vezérigazgató 60 éves, nős, két fia van.A Suzuki Motor Corporation mai hatállyal a Magyar Suzuki Zrt. igazgatóságának tagját, Naoyuki Takeuchit nevezte ki a vállalat vezérigazgatójának. Az új vezérigazgató Ryoichi Ourát váltja, aki az elmúlt egy esztendőben a termelés közvetlen irányításának megtartása mellett látta el a vezérigazgatói feladatokat.

Ryoichi Ourát 2014 májusában nevezték ki vezérigazgatónak. Az elmúlt évben Ryoichi Oura irányításával a Magyar Suzuki Zrt. sikerrel készítette elő és indította be a Suzuki új globális modellje, a Vitara gyártását és forgalmazását; vezérigazgatóként kettős szerepben egyszerre irányította a termelést és a vállalat általános ügyeit a Vitara előkészítése és bevezetése során.

Azt követően, hogy a Vitara sorozatgyártása és forgalmazása 2015. március 5-én elindult, a társaság általános irányítását Ryoichi Oura Naoyuki Takeuchinak adja át. A vállalat ezzel visszatér a jól bevált szervezeti rendhez, és ismét szétválasztja a termelés irányítását és a vezérigazgatói feladatkört. Ryoichi Oura saját szakterületén folytatja a munkát a termelés vezetőjeként és az igazgatóság tagjaként, hogy minden erejét és szaktudását a Vitara iránti kereslet révén gyors ütemben felfutó termelésnek szentelhesse.

Naoyuki Takeuchi gépészmérnökként diplomázott a Yamanashi Egyetemen, 1980 óta dolgozik a Suzuki-vállalatcsoportnál. A Magyar Suzuki Zrt.-hez 2012-ben érkezett, vezető mérnökként vett részt a jelenlegi Swift fejlesztésében, mostani kinevezéséig a beszerzési és minőségirányítási igazgató pozícióját töltötte be a vállalatnál. Az új vezérigazgató 60 éves, nős, két fia van.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.31
Sorozatunk befejező részében érkezik néhány olyan autó, ami a kétezres évek elején még újdonságnak....
2026.08.31
 1976. július 15-én vezették be a kötelező biztonsági öv használatát Ausztriában. Az akkori....
2026.08.31
2026. szeptember 1-től minden márkára kiterjesztik a hosszú garanciát Magyarországon. ..
2026.08.31
1.000 km-es hatótávolság Kecskemétről ..
2026.08.31
Szeptembertől rendelhető a Frontera Start 6.990.000 forintos induló áron 100 lóerős benzinmotorral....
2026.08.31
Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést....
2026.08.31
Drámai balesetet rögzített egy autópálya forgalomfigyelő kamerája. A felvételt az MKIF Zrt. tette....
2026.08.31
Harmadik évébe lépett az FTC női kézilabdacsapata és a Toyota márkakereskedő együttműködése. A 2026....
2026.08.31
A Toyota 23 éves finn versenyzője zsinórban harmadszor győzött. Ezúttal a Paraguay-ralin lett első....
2026.08.31
Horizontális finanszírozási céllá válhat a közlekedésbiztonság az Európai Unió 2028 és 2034 közötti....