gyorsító sáv

Új videón a legjobb gyorsulású szériaautó, hihetetlen mit tud

2020.09.24.

A japán Aspark Owl elképesztő mutatókkal rendelkezik, de az ára sem hétköznapi.

Átszámítva 970 millió forintba, azaz közel egymilliárdba kerül majd a mindössze 50 példányban készülő Aspark Owl, amelynek típusneve magyarul baglyot jelent. Már 2017-ben, a Frankfurti Autószalonon is úgy reklámozták a tanulmány verziót, hogy ez lesz a világ legjobb gyorsulású autója. Nemrég megtörtént a hivatalos mérés is a Misano versenypályán, ahol az Owl 1,72 másodperc alatt érte el álló helyzetből a 60 mérföld/h-t, azaz a 97 km/h-t. Eddig a Tesla Model S a világrekorder a 2,4 másodperces idejével, most ebből faragtak le jelentősen a japánok.

 

Az Aspark a Teslához hasonlóan elektromos hajtású, a négy villanymotorjának összteljesítménye 2012 lóerő, a nyomatéka pedig 2000 Nm, a maximális fordulatszám 15 ezer. Viszonylag kompakt, 64 kWh-s akkumulátorcsomagot visel a padlójában az Owl, ezért a hatótávja „csak” 450 km lesz, viszont a tömegét 2 tonna alatt tudták tartani (1900 kg). Állítólag a kocsi végsebessége 400 km/óra.

A karosszéria és a váz szénszálból készül, a szériaváltozat aktív hátsó szárnyat, tükröket helyettesítő kamerákat kap, a kabinban a fontosabb gombok és kapcsolók a tetőn kaptak helyet. A kis sorozatú gyártás ősszel indul Japánban.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.14
A BYD, az új energiákkal hajtott járművek globális vezető gyártója bemutatja legújabb modelljét,....
2026.06.14
Lewis Hamilton adatai sodorták bajba az időmérőjét a falban záró Charles Leclerc-t? A brit utalt rá....
2026.06.14
Az útburkolati jelek többsége fehér színű, de időnként sárga vonalak is megjelennek. Tóbiás és....
2026.06.14
Bourdais-ék drámája után a testvérautónak áll a zászló Le Mans-ban, de a #8-as Toyota és a #20-as....
2026.06.14
Ezzel pedig minden M-es BMW elérhető mostantól két hajtott tengellyel. ..
2026.06.14
A Wallis Csoport portfólióvállalatainak árbevétele 2025-ben 30 százalékkal, 912 milliárd forintra....
2026.06.14
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 06. 14.....
2026.06.13
Le Mans-ban mutatták be a szériaközeli Magma GT-t és a Magma GT3-ast, amely szárnyakat és extra....
2026.06.13
Miközben szokásos párbaját vívja a BMW és a Mercedes, közben a pást szélén vár az újabb döntős,....
2026.06.13
A szlovén kormány újabb hat hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak szabályozását, így a 95-ös....