balesetek

Újabb fekete hétvége volt

2017.07.24.

Megint nagyon sok volt a baleset az utakon a hétvégén, és tragédiák is történtek - derült ki a police.hu összesítéséből.

Az elmúlt 72 órában a rendőrök 160 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 3 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 3 személy vesztette életét, 48 súlyos és 109 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 591 személyt fogott el, közülük 113 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 379 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 651 személyt állítottak elő, köztük 259 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 66 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 374 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén 2017. július 21-én 0 óra és 2017. július 23-án 24 óra közötti időszakban a rendőrök 44 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron.

A rendőrök és a katonák 118 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon. További 7 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás. Magyarország területén 40 fő határsértőt fogtak el a rendőrök.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
Trendszerűen nőtt az utazások hossza a MOL Limo-nál az idei nyáron. A szolgáltató friss adatai....
2026.09.23
Megkezdték a próbagyártást kedden a CATL kínai akkumulátorgyár új, debreceni cellagyártó üzemében....
2026.09.23
Az elmúlt két és fél évben 140-en szenvedtek halálos balesetet mikromobilitási eszközzel – zömében....
2026.09.23
 Az üzemanyagárak továbbra is emelkednek. A gázolaj ára körülbelül 2,30 euró, ami minden idők....
2026.09.23
Nem mindegy, hogyan kopik az autó gumiabroncsa. A futófelület állapota nemcsak arról árulkodik,....
2026.09.23
Hannoverből a világ minden szegletébe, majd vissza: a hosszú távú utazásairól ismert Rainer Zietlow....
2026.09.23
Az Óbudai Egyetem tőketársasága, az Obuda Uni Venture Capital (OUVC) finanszírozó partnerként....
2026.09.23
Javában zajlik az Európai Mobilitási Hét: több mint 2500 városban hirdetik, hogy a közlekedés nem....
2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....