Dacia

Újabb kis villanyautó csatlakozik a Dacia Spring mellé

2026.01.27.

Noha szokatlannak tűnhet, hogy kettő, szinte azonos tudású autóval is jelen lesz egyazon szegmensben a Dacia, a döntés mögött több ráció van, mint azt elsőre gondolnánk.

Patrice Lévy-Bencheton, a Dacia termékfelelőse nyilatkozott a Renault megfizethető márkájának jövőjével kapcsolatban az Autocarnak, amiben elmondta, hogy hamarosan egy újabb A-szegmensbeli villanyautóval lépnek piacra. Így a mostani, Kínában gyártott, és elsősorban árérzékeny piacokra fejlesztett Spring mellé hamarosan csatlakozhat a Renault Twingo alapú, valamivel drágább modell is. Amikor pedig megkérdezték őt, hogy biztosan jól átgondolták-e ezt a döntésüket, és nem félnek-e az eladások házon belüli kannibalizációjától, akkor Lévy-Bencheton elmondta, hogy két teljesen különböző méretű, formájú és karakterű autóról van szó.

Az új miniautójuk egy kicsit nagyobb lesz, mint a Spring, a Twingoval egyező 3,8 méter hosszú és 1,7 méter széles, hangulatában pedig sokkal inkább a Dacia összkerekes, terepesebb modelljeire fog hajazni. Terveik szerint az új modell kezdőára 18 000 euró lenne, azaz kb. 6,7 millió forint. A vezető azt is hozzátette, hogy minimum egy évig egymás mellett kínálnák a Springet és az új miniautójukat, és az adott piac helyzetétől függően különböző szakaszokban vezetnék ki a kínai gyártású Springet, amire így némi extra vám is vonatkozik az új jogszabályok szerint. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy folyamatosan monitorozzák majd, hogy melyik modellre harapnak rá jobban a vásárlók, és hogyan pozícionálják egymáshoz a két modellt egy olyan szegmensben, amiben jelenleg ugyan nincs sok versenytársuk, de egyre több lesz a közeljövőben.

Abból profitálhat most a Dacia Spring és új társa, amiből a Kia Picanto is: a legtöbb versenytársuk elhagyta a szegmenst, hiszen az új jogszabályi környezetben szinte lehetetlen nyereségesen árulni a miniautókat, ugyanakkor az így megmaradt típusok remek eladási adatokat tudnak produkálni. Olyan remekeket, hogy akár még egy típust is elbír a szegmens egyetlen gyártótól, ha nagyon más a pozícionálása. Ráadásul a Spring épp most kapott frissítést, ami meglepő lehet életciklusa végéhez közeledve, de Lévy-Bencheton szerint a mostani villanyautó piac megköveteli, hogy akár kis időre is, de folyamatosan naprakészen legyenek tartva a típusok, hiszen rendkívüli a fejlesztés tempója és a verseny.

Az új, Twingo alapú Dacia már nyáron bemutatkozhat, a nagyközönség pedig a szeptemberi Párizsi Autószalonon láthatja majd először élőben. Sok idejük ugyanis nincsen, a kínai versenytársak rohamtempóban töltik meg az európai A-szegmenst, ahol versenyelőnyt jelenthet a szlovéniai gyártás.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.24
Június végén bemutatták az Audi 1001 lóerős szupersport hibridjét, most pedig a márka....
2026.09.24
Megtéveszti az algoritmust és a rendszáma is felismerhetetlen a kamerák előtt.   ..
2026.09.24
George Russell, a Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Bakuban zajló Forma-1-es Azeri....
2026.09.24
Az Osztrák Autó-, Motorkerékpár- és Túraklub (ÖAMTC) a sérüléssel járó e-roller balesetek számának....
2026.09.24
Bemutatkozott a Kia új, nagyméretű elektromos PBV-modellje, a PV7, amely személyszállító és....
2026.09.24
Új videójában a jövőre a versenyzéshez visszatérő kétszeres ralivilágbajnok hazatért szülővárosába....
2026.09.24
Közel harminc éve, hogy a fehér Peugeot 406 taxi először végigszáguldott Marseille utcáin, de a....
2026.09.24
A különleges szokás nyomában.   ..
2026.09.24
Október első hétvégéjéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között, a járat....
2026.09.24
A Honda és a japán divatmárka, az Onitsuka Tiger olyan partnerségbe kezd, amely átlépi az iparági....