Zengő Motorsport

Újabb magyar WTCR pilótát jelentettek be

2020.05.30.

Michelisz és Tassi mellett egy újabb fiatal tehetség mutatkozik be a túraautó-világkupában – Boldizs Bence egy zengős CUPRA volánja mögött bizonyíthatja tehetségét.

Boldizs Bence a Zengő Motorsport tehetségkutató programjának újabb felfedezettje – Michelisz Norbert nyomdokain haladva ő is bemutatkozhat a WTCR-ben. A magyar csapat két autóval áll rajthoz a sorozatban, a második pilótáját később mutatja be, de mindketten a vadonatúj Leon Competiciónnal versenyeznek majd. 

Boldizs Bence két tehetségkutató sorozatban bontogatta szárnyait: előbb a Hankook Racer Cup-ban, majd pedig a Suzuki Swift kupában versenyzett, amelyet a Zengő Motorsport hívott életre 2005-ben, és Michelisz Norbert is itt szerezte első bajnoki címét 2006-ban. Ugyanitt tette meg első lépéseit az autósportban Nagy Dániel és Tassi Attila is, utóbb mindketten továbbléptek a nemzetközi sorozatok felé.

Boldizs Bence jó néhány versenyt nyert a Suzukival, ám a bajnoki címet végül nem sikerült megnyernie, és a pályaautózás után tavaly a ralikrosszban próbálta ki magát, ahol másodikként végzett az országos bajnokságon. A 22 éves budapesti versenyzőben Zengő Zoltán csapatfőnök meglátta a „potenciális bajnokot”, ezért ad neki lehetőséget az idén a WTCR-ben.

Nagy lépés és hatalmas lehetőség lesz ez Boldizs számára, ám nincsenek vele szemben nagy elvárások, hiszen míg a Suzuki 100 lóerős volt, a TCR versenyautó 360, szóval nagyon nagy lesz a különbség.

„Az első évben és az első néhány versenyen a legfontosabb, hogy annyit tanuljak, amennyit csak lehet, hiszen enélkül nem megy, úgyhogy nem az eredmény lesz a legfontosabb. Ismerem a Hungaroringet és a Slovakia Ringet, a többi pályával kapcsolatban azonban semmi tapasztalatom sincsen – nyilatkozta Boldizs, akinek nagy megtiszteltetés, hogy a Zengő Motorsport lehetőséget ad neki. – Mindannyian ismerjük a Zengő Motorsport történetét a túraautó világbajnokságon és világkupában, és tudjuk, hogy Zengő Zoltán választotta ki Michelisz Norbertet is. Hálás vagyok a csapatnak, a családomnak, valóságos csoda, ami velem történik.”

A Zengő Motorsport missziója az utóbbi évtizedekben, hogy fiatal tehetségeket adjon az autósportnak, ami egyben azt is jelenti, hogy esélyt ad a tehetséges pilótáknak, hogy bemutatkozzanak a nemzetközi sorozatokban. Annak érdekében, hogy a lehető legjobb pilótákat karolják fel, folyamatosan figyelik őket, és nem pakolnak rájuk elviselhetetlenül nagy súlyt.

„Az első szezonban nincsenek nagy elvárásaink: azt akarom, hogy Bence a lehető legtöbb tapasztalatot szerezze meg, és annyi kilométert tegyen meg a versenypályán, amennyit lehetséges, hiszen itt a legjobbaktól tanulhat – mondta Zengő Zoltán. – Jó néhány tehetséges magyar versenyző van, de hiszünk benne, hogy Bence a Zengő Motorsporttal nagy eredményeket érhet el az elkövetkező években. Ehhez megkapja a megfelelő tesztlehetőséget, a mérnököket, akik segítik majd ezen a nem túl könnyű úton. Túl vagyunk egy teljes tesztnapon, ahol Bencének nyolc harmincperces menetre volt lehetősége versenykörülmények között, az eredmény pedig ígéretes volt. Az egyik leggyorsabb köridőt autózta, amit ezzel az autóval valaha teljesítettek. Néhány e-sport-versenyen is rajthoz áll a mérnökeink támogatásával. Bencét nem hasonlítgatjuk más versenyzőkhöz, de ambiciózus, alázatos, szorgalmas és szenvedélyes – és éppen ez az, amit keresünk...”

Ami a csapat második pilótáját illeti, Zengő Zoltán elárulta, hogy közel állnak a megállapodáshoz egy tapasztalt, tehetséges versenyzővel, akinek a neve meglepetés lesz a magyar szurkolóknak, de a csapattulajdonos isz benne, hogy ő, Bence és a Zengő Motorsport nagy célokat érhet el a WTCR-ben.

 

A WTCR 2020-as versenynaptára

Szeptember 12-13.: Salzburgring, Ausztria (2 verseny)

Szeptember 24-26.: Nürburgring, Németország (2 verseny)

Október 10-11.: Slovakia Ring, Szlovákia (3 verseny)

Október 17-18.: Hungaroring, Magyarország (3 verseny)

Október 31.-November 1.: Motorland Aragón, Spanyolország (3 verseny)

November 14-15.: Adria International Raceway, Olaszország (3 verseny)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.18
2025 végén a Chery TIGGO7 megszerezte az ötcsillagos biztonsági értékelést- a legmagasabb....
2026.01.18
A BMW M GmbH sorozatban tizennegyedik rekord évét zárta: a teljesítményre optimalizált modelleket....
2026.01.18
Hosszú évek után újra lehet korcsolyázni a Balaton jegén, Tóbiás és Balambér kalandjában mutatjuk a....
2026.01.18
Forgalomkorlátozást és más, rendkívüli intézkedéseket vezetett be Szarajevó vasárnaptól a sűrű....
2026.01.18
A meteorológiai előrejelzések alapján vasárnap estétől újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok....
2026.01.18
A Las Vegasban megnyílt CES 2026 elektronikai kiállításon az Autoliv és a Tensor vállalatok....
2026.01.17
125 évvel ezelőtt, 1901. júniusában döntött úgy a budapesti rendőrkapitány, hogy a helyzet megérett....
2026.01.17
A 300-as sorozat a 457 lóerős új hajtásláncával a valaha volt legerősebb tagja a Toyota terepjáró....
2026.01.17
Kína és az Európai Unió közös nevezőre jutott az Európába exportált akkumulátoros elektromos....
2026.01.17
A teljesen elektromos és hibrid kivitelben gyártandó D99 minibuszának legnagyobb előnye az óriási....