Forma 1

Újabb négy évig lesz a Forma–1 gumibeszállítója a Pirelli

2018.11.26.

Kihirdette a 2020 és 2023 közötti időszakra vonatkozó gumibeszállítói pályázat eredményét az FIA: a Pirelli újra bizalmat kapott a sportágtól. A bejelentéssel egy időben azt is megerősítették, hogy 2021-től a jelenleg használt 13 colos kerekekről 18 colosra vált a Forma–1.

2019 végéig szól a Pirelli jelenlegi megállapodása a Forma–1-gyel, ezért az FIA az ősszel új gumitendert írt ki. Két jelentkező adta le a pályázatát arra, hogy a sportág céljainak megfelelő abroncsokat gyártson az azt követő négy szezonra: a Pirelli és a Hankook. A dél-koreai gumicég nagyon komolyan gondolta az F1-en keresztüli terjeszkedését, a hírek szerint még a Bridgestone korábbi F1-es mérnökét, Hamasima Hirohidét is alkalmazta, és egy korábbi F1-es Williamst is megvásárolt az első tesztekhez.

Az FIA szakmai, az F1 kereskedelmi és marketingszempontból vizsgálta a két pályázó anyagát, és úgy ítélték meg, hogy a kategória számára az lesz a legjobb, ha kitart a bajnokságot 2011 óta gumikkal ellátó Pirelli mellett. - A Pirelli fontos és értékes partnere a Forma–1-nek már 2011 óta. Bizonyították innovatív képességeiket, és egy prémium márkának számítanak, amely globálisan piacvezető a motorsport világában. Boldogok vagyunk, hogy megállapodtunk, mert ez a szerződés garantálja a stabilitást a hosszú távú jövő szempontjából, mégpedig az F1 számára egy rendkívül meghatározó területen – nyilatkozta Chase Carey, az F1 elnöke.

Jean Todt FIA-elnök hozzátette: „Boldog vagyok, hogy a Pirelli újabb időszakra lett az FIA Forma–1-es világbajnokság hivatalos gumibeszállítója. Ezzel ki tudjuk használni a 2011 óta szerzett minden tapasztalatukat. Tudjuk, mennyire meghatározó és nehéz feladata van a gumibeszállítónak, és különösen igaz ez a Forma–1-ben.”

Marcho Tronchetti Provera, a Pirelli alelnöke és ügyvezető igazgatója örül annak, hogy az F1 hosszú távra szavazott bizalmat nekik. - Ezzel a megállapodással tovább nyújthatjuk a modern érában 13 szezont megélő együttműködésünket. A Pirelli már 1950-ben, a sorozat megalakulásakor is jelen volt, és miután az F1 továbbra is a motorsport csúcsát jelenti, tökéletes közeg a Pirelli számára, amely a motorsportot tekinti a technológiai fejlődés és fejlesztés laboratóriumának – fogalmazott.

A mostani bejelentéssel egy időben azt is megerősítették, hogy 2021-től a jelenleg használt 13 colos kerekekről 18 colosra vált a Forma–1. Az új időszak első évében, 2020-ban még a jelenleg is használt gumikat gyárthatja a Pirelli, azt követően viszont gyökeres változás jön, hiszen nemcsak az abroncsok mérete, szerkezete és összetétele fog módosulni, de a tervek szerint a kerékmelegítő paplanok használatát is be fogják tiltani.

Forrás: m4sport.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.22
A Toyota RAV4 észak-amerikai gyártósorán olyan meghibásodást észleltek, amely minden tizenkétezer....
2026.05.22
A villanyautózás és az egyre koordináltabb vezetési élmény térnyerésével egyre nagyobb igény....
2026.05.22
Sokan nem tudják pontosan, mit jelent a műszaki vagy a gazdasági totálkár, és milyen különbség van....
2026.05.22
Új, rugalmas forgalmi rend lép életbe május 26-án, keddtől a pesti alsó rakparton, amelyet így....
2026.05.22
Más utakon is jócskán van fennakadás az Útinform jelentése szerint. ..
2026.05.22
A BYD egyre komolyabb ambíciókat mutat a japán autópiacon: a vállalat a hírek szerint már idén....
2026.05.21
A hét elején megműtött Álex Márquez a gyorsaságimotoros-világbajnokság Olasz és a Magyar Nagydíját....
2026.05.21
Vendég: Soltész Bálint rendőrségi szóvivő. ..
2026.05.21
1927-ben egy kora áprilisi reggel van, a Volvo szülővárosában, a Svédország nyugati partján fekvő....
2026.05.21
De ki fizeti meg a plusz költségeket?   ..