dízel

Újabb német városokból tiltják ki részben a régebbi dízeleket jövőre

2018.11.18.

Egy bírósági döntés értelmében jövőre újabb két német városból tiltják ki részben a régebbi dízelautókat, hogy ezzel is csökkentsék a légszennyezettség mértékét.

A gelsenkircheni városi bíróság kimondta, hogy júliustól csak a legmagasabb minősítésű dízelautók használhatják a város főutcáját. Egy másik kérelem alapján a bíróság döntött Essen kapcsán is. Itt júliustól nem közlekedhetnek a belváros főutcáiban az Euro 1-4 besorolású dízelüzemű járművek, és szeptembertől már az Euro5 minősítésű autók sem hajthatnak be a város központjába.

November elején a kölni közigazgatási bíróság mondta ki a Deutsche Umwelthilfe környezetvédő szervezet keresete alapján, hogy Köln és Bonn városának a magas légszennyezés miatt behajtási tilalmat kell elrendelnie a korosabb dízelautókra. Eszerint az Euro 4 és korábbi besorolású dízelautók a jövő év áprilisától, az Euro 5 besorolású autók pedig szeptembertől kezdve nem hajthatnak be a városok belső területeire.

Korábban több más német nagyvárosban, így Hamburgban, Berlinben és Frankfurtban is elérték a dízelautók részbeni kitiltását a jövő évtől kezdődően. A dízelautókkal kapcsolatos megszorításokat a Volkswagen csoport 2015-es ügye robbantotta ki. Az ezt követő vizsgálatok derítettek fényt arra, hogy a legtöbb gyártó dízeles modelljei szintén meghaladják az előírt kibocsátási határértékeket.

A probléma Németországban azért vált égetővé, mert a szövetségi közigazgatási bíróság februárban kimondta: az önkormányzatok korlátozhatják az Euro 6-osnál régebbi dízelmotorral működő járművek használatát, hogy a település levegőjének minősége megfeleljen az európai uniós előírásoknak. Az Európai Bizottság májusban pedig beperelte Németországot a főleg a dízelmotorok használatával a légkörbe kerülő nitrogén-oxid egészségügyi határértéken felüli kibocsátása miatt.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.04
Kína egyik legnagyobb autógyártója a megfontolt utat választja az európai terjeszkedés során. ..
2026.07.03
Júliusban is folytatódik a budapesti nosztalgiaszezon: hétvégenként muzeális villamosok, autóbuszok....
2026.07.03
Az európai autógyártók évekig a nagy, drága elektromos SUV-kra koncentráltak, miközben fokozatosan....
2026.07.03
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari hazai közönség előtt szereplő versenyzője volt a....
2026.07.03
Megduplázta japán eladásait márciusban a BYD, amely egyre nagyobb hangsúlyt fektet a külpiacokra az....
2026.07.03
Töretlen a BYD kínai autómárka szárnyalása a magyarországi újautó-piacon: az új energiákkal hajtott....
2026.07.03
Egyre nagyobb gyártótempóra kapcsol a BMW tavaly beindított, több mint kétmilliárd euró....
2026.07.03
Lewis Hamilton, a Ferrari brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki....
2026.07.03
Új fejezetébe lép a Joby Aviation és a Toyota Motor Corporation együttműködése. A függőlegesen fel....
2026.07.03
A vállalat történetének legátfogóbb modellfrissítését követően veszi kezdetét a sorozatgyártás. ..