metró

Újabb P+R parkoló épül a 4-es metró kelenföldi végállomásánál

2016.02.22.

- Megkezdték a negyedik, utolsó P+R parkoló építését a 4-es metró kelenföldi végállomásánál, a munkálatok 2016 végéig befejeződnek.

A Fővárosi Önkormányzat, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV DBR Metró Projekt Igazgatósága az MTI-hez hétfőn eljuttatott közös közleményében azt írta, hogy a közbeszerzést legolcsóbb ajánlattevőként a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. nyerte, a munkák becsült összege nettó egymilliárd forint.


A MÁV régi, használaton kívüli vágányainak helyén ebből a pénzből a vállalkozónak a kapcsolódó út-, víz-, közmű-, műtárgy- és magasépítési munkákkal együtt kell elvégeznie a parkoló megépítését. Az új létesítményt kerékpárosok és mozgáskorlátozottak is igénybe vehetik majd - tették hozzá. A metróvégállomás térségében két Etele téri és két őrmezői területen, négy helyszínen csaknem 1500 új P+R parkolóhely létesül.

Három építése - több mint 950 új férőhellyel - már befejeződött: az Etele téri oldalon épült parkolókat tavaly szeptemberben, illetve decemberben, az őrmezői oldalon létrehozott P+R-t pedig novemberben vehették birtokba az autósok. Az Etele téri parkolók maximális kihasználtság mellett üzemelnek, és a Budaörsi úti csomópontépítés melletti parkoló használóinak száma is folyamatosan emelkedik.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.23
A Dacia rontotta le a Renault Group féléves eredményeit - írja a profit.ro román hírportál a....
2026.07.23
Manapság az egyszer használatos, és eldobható tárgyak világában már egyre távolabbinak tűnik....
2026.07.23
A hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíjon folytathatja a világbajnoki cím felé vezető útját Andrea Kimi....
2026.07.23
A BMW AG német autógyártó költségmegtakarításra hivatkozva nem veszt részt az idei Párizsi....
2026.07.23
Múzeummá és kulturális központtá alakítják az 1908-ban Aradon alapított első magyar autógyár, a....
2026.07.23
Jelentős mennyiségű kéz- és felületfertőtlenítővel támogatta a Lubricants Hungary Kft. a kápolnai....
2026.07.23
A Stellantis előzetes adatai szerint a vállalatcsoport 2026 áprilisa és júniusa között közel 1,6....
2026.07.23
Tizenkét évi börtönbüntetésre ítélték első fokon a múlt héten az olasz autósztráda-társaság volt....
2026.07.23
Márkákon átívelő együttműködés eredményéből született új hőkezelési és akkumulátor vezérlési....
2026.07.23
A Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján nevet kapnak az idén 40 éves Hungaroring kanyarjai –....