Toyota Motor Company

Újra gyártanak alkatrészt az ős Land Cruiser-hez

2021.08.03.

A Toyota Gazoo Racing bejelentette, hogy a Land Cruiser 70. születésnapjának évfordulója alkalmából (amit augusztus elsején ünnepelt a típus) újra elérhetővé tesz bizonyos alkatrészeket az ősmodellhez. A GR Heritage Alkatrész Projekt keretein belül az elemeket a 40-es sorozatú Land Cruiserhez készítik el, amely 1960 és 1984 között volt gyártásban.

A projekt célja, hogy olyan újonnan készített alkatrészeket kínáljon a szállítókkal fennálló speciális együttműködés keretein belül, amelyek gyártását már régen befejezték. Ezzel azoknak a vásárlóknak kívánnak kedvezni, akik továbbra is használni szeretnék öregebb, ám szeretett járműveiket, melyekhez számtalan emlék köti őket.

A Land Cruiser régóta tartja magát ahhoz az ígéretéhez, hogy „elviszi az embereket bárhova és mindenhova, majd vissza is juttatja őket élve és biztonságban”. Világszerte sok vásárló még mindig dédelgetve őriz olyan modelleket, melyek gyártását már évtizedekkel ezelőtt befejezték. Ezek a járművek továbbra is aktívan támogatják őket a mindennapi életükben, a megélhetésükben és az életmódjukban. Ugyanakkor az elmúlt években a Land Cruiser tulajdonosok félelmüket fejezték ki az alkatrészutánpótlás akadozása miatt, ami veszélyezteti kedvelt járműveik használatát.

Ebből az okból kifolyólag a Toyota Gazoo Racing úgy döntött, hogy ismét gyártásba helyezi azokat az alkatrészeket, amelyekre a legnagyobb igény mutatkozik, hogy a vásárlók továbbra is biztonságosan és nyugodtan használhassák megbecsült autóikat. A vállalat világszerte előzetes igényfelmérést végzett a rajongói klubok és a márkakereskedések bevonásával. Ennek segítségével sikerült úgy kialakítani az újra gyártásba és forgalmazásra kerülő alkatrészek listáját, hogy azok a 40-es Land Cruiser legkritikusabb területeinek javítását szolgálják: a hajtást, a kanyarképességeket és a fékrendszert. Ezek az elemek „heritage alkatrészek” néven lesznek elérhetők, és a motorhoz, a hajtáslánchoz és a kipufogórendszerhez is tartalmaznak majd hasznos részeket.

Az alkatrészek rögtön elérhetőek lesznek, amint az előkészületek lezárultak. A piaci bevezetés a tervek szerint 2022 elejére tehető. Ezen felül a Toyota Gazoo Racing egy kérdéssort is elérhetővé tesz globális weboldalán, ahol az ügyfelek megoszthatják kéréseiket az újra gyártásba kerülő alkatrészekkel kapcsolatban. Ezek a visszajelzések fogják majd meghatározni, hogy melyek lesznek azok az elemek, amiket a következő körben vesznek majd fel a kínálatba. A Toyota Gazoo Racing korábban már elérhetővé tett heritage alkatrészeket az A70 és A80 Supra modellekhez, illetve a 2000GT típushoz, de ez lesz az első alkalom, hogy egy Land Cruiserhez gyártanak újra alkatrészeket. A 40-es sorozat mellett a vállalat mérlegeli, hogy a későbbi generációkhoz is kínáljon ilyen elemeket.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....