motorsport

Újra indul magyar motoros a világ egyik leghíresebb hosszú távú versenyén

2019.02.26.

A 2007-ben Európa-bajnok Győrfi Alen rajthoz áll március 16-án a világ egyik leghíresebb hosszú távú gyorsaságimotoros versenyén, a Daytona 200-on, ezzel ő lesz a második magyar pilóta, aki elindul az 1937 óta évente megrendezett viadalon.

A Forty Racing 29 éves versenyzőjének több mint 50 ellenféllel kell majd megküzdenie az 57 körös, 200 mérföldes (321,98 kilométer) versenyen, amelyen az elmúlt 82 év alatt csak egy magyar, a 2015-ben tragikus körülmények között elhunyt Bitter Sándor szerepelt eddig.

Győrfi egy Yamahával áll majd rajthoz a Daytona 200-on ezzel a márkával 22-szer győztek. Korábban olyan legendás motorosok nyertek a 200 mérföldes száguldáson, mint a 15-szörös világbajnok olasz Giacomo Agostini, a háromszoros vb-győztes amerikai Wayne Rainey, és honfitársa, a szintén világbajnok Kevin Schwantz, vagy a 2017-ben elhunyt, 2006-os MotoGP-bajnok Nicky Hayden.

"A felkészülést valójában már tavaly elkezdtem, de a teljes költségvetésnek is össze kellett állnia, és amíg ez nem történt meg, csak edzettem és reménykedtem" - mondta az MTI-nek Győrfi, akinek a legnagyobb kihívást az jelenti majd, hogy a verseny egy részén oválpályán - egyes részeken 31 fokos dőlésszögű aszfalton - kell motoroznia. "Erre sajnos nincs lehetőségem készülni, de így is biztos vagyok abban, hogy ez lesz a pályafutásom egyik csúcspontja, és igyekszem majd kiélvezni minden pillanatát."

Győrfi hozzátette, a csapata készen áll, a szerelői pedig remek munkát végeztek a versenymotor felkészítése során, és bár nincs rajta eredménykényszer, magával szemben konkrét elvárást fogalmazott meg: "szeretnék a legjobb tíz között célba érni, ezért mindent meg fogok tenni, de biztosan rám fér majd egy kis szerencse is."

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
Olyan sokszor elhangzik a kérdés, hogy miért nincsenek kei carok az európai piacokon. Most talán....
2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....