Ford Motor Company

Újra lendületben: Európában beindultak a Ford gyártósorai

2020.05.08.

Hét héttel azután, hogy a COVID-19 járvány miatt a Ford felfüggesztette a termelést, Németországban, Romániában és Spanyolországban újra autók gördülnek le a gyártósorokról.

A szakaszos újraindítás részeként a munka először alacsonyabb kapacitással kezdődik, és a következő hónapokat a termelés fokozatos felfuttatása jellemzi majd, míg a vállalat újra visszaáll a teljes volumenű gyártásra. Kezdetben az elsődleges cél a már eladott gépkocsik leszállítása a márkakereskedőknek.

A Ford átfogó intézkedés-sorozatot honosít meg emberek közti távolságtartás, illetve a dolgozók egészségét és biztonságát szolgáló szabályok hatékony betartására a vállalat összes létesítményében. Ebbe beletartozik a dolgozók közérzetét és munkára való alkalmasságát felmérő, napi szintű önértékelő folyamat bevezetése is, ahogyan a személyes “védőcsomag” is, ami a Ford által gyártott szájmaszkokat és egyéb higiéniai eszközöket tartalmaz.

“Dolgozóink reakciója hihetetlen volt. Munkatársaink rendkívül aktívan támogatták helyi közösségeiket a koronavírus-járvány idején, most pedig visszatérnek ahhoz a tevékenységhez, amiben a legjobbak: járműveket készítenek, amelyek segítenek újra lendületbe hozni Európát,” – mondta Dale Wishnousky, a Ford Európa gyártásért felelős alelnöke. “Nagyon gondosan elemeztük a helyzetet, hogy biztosan a megfelelő időben kezdjük újra a munkát, és hogy garantáltan minden intézkedést meghozzunk a munkahelyi biztonság érdekében.”

A következő Ford-létesítmények kezdték meg újra május 4-én a tevékenységüket: Németországban a Saarlouis jármű-összerelő üzem és a Köln összeszerelő üzem és motorgyár, Spanyolországban a Valencia jármű-összerelő üzem, Romániában pedig a Krajova jármű-összerelő üzem és motorgyár. A spanyol Valencia motorgyár május 18-tól működik majd újra, a brit Dagenham és Bridgend motorgyárak újraindításának időpontját pedig a későbbiekben határozza meg a vállalat.

Az üzemekben hétfőn minden zökkenőmentesen ment, és a dolgozók remek csapatmunkája biztosította, hogy a tervezetben meghatározott, csökkentett volumenű gyártás minden fennakadás nélkül újraindulhatott.

A termelés újrakezdése előtt a Ford több különböző csatornán keresztül is kapcsolatba lépett munkatársaival, bemutatva a munkafolyamatba való visszatérést és a biztonságos munkakörnyezet kialakításához végrehajtott intézkedéseket. E tájékoztatás része volt az Újra munkában – Biztonsági intézkedések című, kifejezetten erre a célra forgatott video is, emellett pedig szórólapok tájékoztatják részletesen a dolgozókat a személyi védőeszközök megfelelő használatáról. Kölnben, Krajovában és Valenciában az üzemek belső használatra szánt arcvédő maszkokat is gyártanak.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.05
Megemelték a keretösszeget, meghosszabbították a jelentkezési határidőt a vállalati e-autó....
2026.02.05
Vendég: Bogyay Norbert a gyári Simsonok hazai gyűjtője. ..
2026.02.05
Az autóval együtt egy öt éves gyereket is elvitt egy fiatal Sülysápról. A Pest és Jász-Nagykun-....
2026.02.05
Meglepő fordulat, radikális stratégiaváltás.   ..
2026.02.05
Február 10-én leplezi le vadonatúj típusát a Toyota. Egyelőre csak annyit tudunk róla bizonyosan,....
2026.02.05
Hatalmas érdeklődés övezi az utcán, elismerő tekintetek és felkiáltások kísérik útját. De vajon....
2026.02.05
Autóbuszai csaknem tíz százalékát korszerű járművekre cserélte a BKV: csütörtöktől mind a 65,....
2026.02.05
Egyes piacain stagnált, másutt látványosan erősödött a Toyota-csoport prémiummárkája, amely fontos....
2026.02.05
Noha a tömegközlekedés elérhetőségét javító intézkedések gyakoribbak, mint azok, amelyek a....
2026.02.05
Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA, emiatt 900 dolgozótól válna meg – írta a profit.ro....