Hungexpó

Újra megnyitja kapuit az Ipar Napjai, ahol ember és gép találkozik

2015.05.03.

Világmárkák, multinacionális cégek, hazai és külföldi kis- és középvállalatok kínálata várja a szakembereket az IPAR NAPJAI, MACH-TECH-en 2015. május közepén a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.

A rendezvény különleges környezetet biztosít új üzleti kapcsolatok kiépítésére, a meglévő kapcsolatok ápolására, a piaci trendek feltérképezésére, valamint olyan események számára, mint az APPLICATION ZONE gyakorlati bemutató, vagy a „Techtogether – GTE - MACH-TECH” verseny, ahol egyetemisták és főiskolások mérik össze tudásukat.

RÉSZTVEVŐK:

A kiállításon szinte minden ipari ágazat jelen lesz, a vállalatok átfogó képet mutatnak egy-egy szakterületről, és a lehető legrészletesebb információkat nyújtják a látogatók szakmai feladatainak megoldásához, miközben a társszakmák trendjeit is bemutatják.

Idén minden eddiginél több, összesen 19 ország mutatja be ipari tevékenységét vállalkozásain keresztül! A kiállítók is nagyobb létszámban jelentkeztek a kiállításra, több mint 380 cég mutatja majd be az ipar különböző szektoraiban számottevő termékeit, szolgáltatásait, újdonságait. 40%-uk nagyobb standdal érkezik, mint az előző években. Kollektív megjelenésekből szintén nem lesz hiány! Tajvani, német és osztrák közösségi standok is megtalálhatók lesznek a pavilonokban. A kiállítói lista itt olvasható: http://iparnapjai.hu/hu/online-katalogus

 

PROGRAMOK:

A széleskörű kiállítói kínálat mellett a Hungexpo Zrt. szakmai partnerei által szervezett előadások, konferenciák várják a szakembereket, valamint megtekinthető lesz a Fórum Színpad programja és a kiállítói újdonság-bemutatók.

APPLICATION ZONE:

„Az Ember és gép. Múlt, jelen… és a jövő” címmel idén is Application Zone, mely program igazi meglepetéseket tartogat a műszaki-mérnöki megoldások kedvelőinek! Az új koncepció alapján összeállított gyakorlati bemutatón látható lesz többek között: virtuális 3D képet megjelenítő tablet, biometrikus munkaidő-nyilvántartó rendszer, hagyományos és lineáris szállítórendszer, CNC oktató szoftver (3D-s szimulációval), egyedi robotprogramozás, fémet alkalmazó 3D nyomtató, közvetlenül (adatrögzítő) szoftverbe dolgozó mérési rendszer

Az Application Zone részletei és a résztvevő cégek: http://iparnapjai.hu/hu/appzone

NAGYDÍJ:

2015-ben is NAGYDÍJ elismerésben részesültek a szakmai zsűri által legjobbnak ítélt, legkiemelkedőbbnek tartott innovációs termékek.

A „G” pavilonban lévő NAGYDÍJAS standon minden látogató megtekintheti a 6 NAGYDÍJ kitüntetésben részesült terméket, valamint a Különdíjat és az Elismerő Oklevelet kapott cégek fejlesztéseit.

A kiállítás támogató partnere: ISCAR Hungary Kft.

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓ:

Időpont: 2015. május 12-15.

Nyitva tartás: 10-17 óráig

Helyszín: HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont, A és G pavilon

Bejárat: I., III. kapu

Parkolás: P5 és P3 belső parkoló

Regisztráció: A kiállításon kötelező szakmai regisztráció működik. Előzetes online regisztráció esetén a belépés ingyenes: http://iparnapjai.hu/hu/regisztracio

Bővebb információ: www.iparnapjai.hu

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.05
A mesterséges intelligencia segítségével akár száz évet is átugorhatunk. Bepillanthatunk a 22.....
2026.09.05
A legendás imolai versenypályán folytatja 2026-os nemzetközi programját Gender Tamás Junior. A 16....
2026.09.05
Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között....
2026.09.05
Hatan megsérültek, köztük annak a teherautónak a sofőrje is, aki lengyel turistákat szállító....
2026.09.05
Szeptember 4-én megnyitotta kapuit a 31. Balaton Boat Show, amely ismét a hajózás és az aktív....
2026.09.05
A Hormuzi-szoros újranyitása és szabad forgalma továbbra is háborús vita tárgya, így a kereskedelmi....
2026.09.05
Szennyezés, oldószer került a talajba az iváncsai akkumulátorgyár területén; a falu polgármestere....
2026.09.05
Nem minden mestermű kerül múzeumba. Néhány az útra születik. Ezt a gondolatot kelti életre....
2026.09.05
Olaszországban a hatóságok rászállnak a „lengyel rendszámú” autókra. Összefoglaló néven így nevezik....
2026.09.04
George Russell, a Mercedes brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Olasz Nagydíj második....