baleset

Újraindítja az alpesi körrepüléseket a svájci cég, amelynek gépe balesetet szenvedett

2018.08.10.

- Két héttel egyik régi gépének katasztrófája után, augusztus 17-től újraindítja repülőgépeit az Alpokat bemutató körrepülésekre szakosodott Ju-Air svájci cég - jelentette be kedden a légitársaság. Augusztus negyedikén, szombaton a társaság egyik Ju-52-es típusú gépe Svájcban, a Piz Segnas hegység nyugati oldalán, 2540 méteres magasságban csapódott földnek.

A gépen 17 utas és a háromfős személyzet tartózkodott, mindannyian szörnyethaltak. Hivatalos közlések szerint 11 férfi és 9 nő halt meg, többségük svájci állampolgár. A keddi bejelentést megelőzően a mentők közölték, hogy befejezték az áldozatok holttestének kiemelését a szerencsétlenül járt gépből. A svájci szövetségi légügyi hatóság arról számolt be, hogy nem kötelezheti a földön maradásra a társaság két, megmaradt Ju-52-esét, hacsak nem derül ki, hogy műszaki hiba okozta a néhány napja történt balesetet.

A hivatal ugyanakkor hozzátette, a Ju-Airnek szavatolnia kell, hogy a gépek személyzete és a gépek műszaki ellátásáért felelős szakemberek szellemileg képesek garantálni a biztonságos repülést. Christiane Gartmann, a Ju-Air szóvivője kijelentette, hogy ezt a kérdést megbeszélik az érintettekkel. Senkit sem kényszerítenek a repülésre. A kis társaságot, amelynek székhelye a Zürich melletti Dübendorfban van, önkéntesek működtetik, civil és katonai pilóták.

Az a gép, amely szerencsétlenül járt, 1939-ben készült, eredetileg a svájci légierő tulajdonában állt. Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a tragédiát. Szemtanúk beszámolója alapján a légügyi szakértők úgy vélik, hogy a gép valószínűleg a levegőben megállt, és orral a földbe csapódott egyelőre ismeretlen okokból egy éles fordulót követően.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.22
A Dacia bemutatta legújabb modelljét, a Strikert, amely új szemléletet hoz a családi crossoverek....
2026.07.21
Évekig úgy tűnt, hogy az autóipar jövője kizárólag a tisztán elektromos hajtásról szól. Most....
2026.07.21
A májusi sikeres 24 órás akció sorozat után az Opel új sebességbe kapcsolt, a nyár végéig....
2026.07.21
Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági kockázatokra alapozza a döntést. ..
2026.07.21
Június végéig jelentősen bővült a használtautók adásvétele, ugyanakkor a márkák féléves, valamint a....
2026.07.21
Indiában a forgalmi kamerák mesterséges intelligenciája megbízhatóan felismeri az autókat és a....
2026.07.21
A Belső Ellenőrzési Hivatal (ÚIS) nyomozója július 17-én két rendőrt és egy civil személyt....
2026.07.21
A Közlekedési Kultúra Napja 2026 programsorozat dalpályázatának díjátadóját július 15-én tartották....
2026.07.21
A Toyota egy amerikai szabadalma szerint hidrogénnel táplált gázturbinán dolgozik. Az ötlet elsőre....
2026.07.21
A Magyar Nagydíj hétvégéjén olyasmi történik Budapesten, amire eddig nem volt példa: először lesz....