repülés

Újraindult a TAP Portugal Lisszabon és Budapest közötti repülőjárata

2017.07.03.

Újraindult a TAP Portugal légitársaság Lisszabon és Budapest közötti járata, a légitársaság hetente hétszer közlekedik a két főváros között, az előzetes foglalások során a nyári hónapokra a helyek 85 százalékát már lekötötték.

A hétfőn érkezett járatot a szokásoknak megfelelően vízsugárral köszöntötték a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, majd a pilóták kilógatták az Airbus A319-es repülőgép pilótafülkéjének ablakából a magyar és a portugál zászlót.

Szolnok Péter, a légitársaság magyarországi irodájának vezetője a járat fogadása előtt tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, egy év és három hónap után térnek vissza a magyar piacra, a nyári foglalási adataik 85 százalék fölötti kihasználtságot mutatnak, a hétfői gép pedig 97 százalékos töltöttséggel repült vissza Lisszabonba.

    

Fotó: MTI

Legutóbbi üzemelésük óta a TAP változtatott az árstruktúrán, Szolnok Péter elmondása szerint már elérhető feladott poggyász nélküli árkategória is, a gépek belsejét pedig 70 millió euró ráfordítással felújították.

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója beszédében azt hangsúlyozta, hogy a TAP visszatérésével nem csak a Lisszabon és Budapest közti kapcsolat erősödik, de jó minőségű termék is elérhetővé válik a magyar piacról. Hozzátette: adataik szerint az elmúlt évben 6 százalékkal több turista utazott a két ország között.

A TAP tavaly azért vonult ki többek között a magyar piacról, mert a portugál állam értékesítette tulajdonrészét a brazil Azul Airlines-nak, a társaság pedig a keskenytörzsű flotta egy részét Brazíliába repülte át, így nem maradt elég gép a hálózat fenntartásához.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.09
Skoda Octavia Combi 1.5 TSi vásárlás előtti átvizsgálás ..
2026.06.09
A szakemberek részéről csak pozitív visszajelzéseket kapott a balatonfőkajári versenypálya....
2026.06.09
A Vespa 80 éves: ez alkalomból egy héten át tartó ünnepi rendezvénysorozatot tartanak Rómában....
2026.06.09
Még nagyobb biztonság, még több vezetési élmény, így jellemezhetnénk a Bosch szolgáltatását, amely....
2026.06.09
A New York-i közlekedési hivatal egy 2023-as kísérlet után mintegy 100 csomópontra bővíti....
2026.06.09
Ami a mesterséges intelligenciához kapcsolódó szabadalmi bejegyzések számát illeti, a Toyota teljes....
2026.06.09
Harmadik alkalommal rendezik meg június 12-14. között az Országos Kamionos Találkozót a békéscsabai....
2026.06.09
A BMW Group és a Mistral AI közösen dolgozik az új modellek ütközésszimulációjában alkalmazott....
2026.06.09
Júniusban mutatják be a Peaq-et, a csehek új zászlóshajóját.   ..
2026.06.09
Elsőként a diszkont légicégek közül a Wizz Air fokozatosan elérhetővé teszi flottáján a Starlink....