légi utasok jogai

Uniós bíróság: a legszükségesebb mértékre kell korlátozni a légi utasok adatainak rögzítését

2022.06.21.

Az Európai Unió bíróságának keddi határozata szerint az alapvető jogok tiszteletben tartása érdekében a legszükségesebb mértékre kell korlátozni a légi utasok adatainak rögzítését, amelynek a célja egyébként a bűnmegelőzés - írja az MTI.

 

Az utasnyilvántartási adatállományról szóló (PNR) irányelvet 2016-ban fogadták el az EU-ban. A szabályozás lehetővé teszi a rendfenntartó és az igazságszolgáltatási hatóságok számára, hogy hozzáférjenek az unióba érkező és onnan induló légi járatok utasainak adataihoz a bűnmegelőzés és a biztonság fenntartása érdekében.

2017-ben egy belgiumi emberi jogi szervezet keresetet nyújtott be az irányelvvel szemben egy belga bíróságon arra hivatkozva, hogy a szabályozás sérti a magánélet tiszteletben tartásához és a személyes adatok védelméhez fűződő jogot. A szervezet kifogásolta továbbá a PNR-adatok széles körű jellegét, valamint ezen adatok gyűjtésének, továbbításának és kezelésének általános módszerét. Álláspontjuk szerint a szabályozás emellett a személyek szabad mozgáshoz való jogát is sérti, mivel közvetetten visszaállítja a határellenőrzést azáltal, hogy a PNR-rendszert az EU-n belüli légi járatokra, illetve más közlekedési eszközökre is kiterjeszti.

Az uniós bíróság kedden kimondta, hogy a PNR-irányelv alkalmazását a terrorista bűncselekmények elleni küzdelemre kell korlátozni. "Terrorfenyegetettség hiányában az irányelv alkalmazása nem terjedhet ki az EU-n belüli járatok összességére. Alkalmazását olyan EU-n belüli légi járatokra, illetve repülőterekre kell korlátozni, amelyekkel kapcsolatban az érintett tagállam is szükségesnek ítéli" - hangsúlyozta határozatában a luxemburgi székhelyű testület.

A bíróság azt is kimondta, hogy a PNR-adatokat gyűjtő egység nem használhat mesterséges intelligencián alapuló technológiákat az öntanuló rendszerek keretében, amelyek képesek emberi beavatkozás és ellenőrzés nélkül módosítani az értékelési folyamatot.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.17
Összeütközött egy menetrend szerinti autóbusz és egy vasúti mozdony Hamburgban, a mentést végző....
2026.01.17
Az autósoknál a katari pilóta, a motorosoknál pedig az argentin Luciano Benavides nyerte a....
2026.01.17
A Balaton a déli parton jelenleg teljesen, az északin korlátozottan alkalmas a jégen tartózkodásra....
2026.01.17
Hazánkban is kapható már a Renault 4 E-Tech electric. Kipróbáltuk az Év Zöldautója 2026 díjra....
2026.01.17
A világbajnokság mezőnyéből elsőként a Red Bull-csoport mutatta be 2026-os Forma-1-es autóinak....
2026.01.17
A tartós hideg, a havazás, valamint a fagyás és olvadás váltakozása miatt megemelt kapacitással....
2026.01.17
Ha nem is lóerőben, de könnyített alkatrészekben és futóműben még tudtak javítani a GR Yaris eddig....
2026.01.16
Hiába szaporodnak az automata és más intelligensebb rendszerek, ha a kijelölt, vagy jelöletlen....
2026.01.16
– A Volkswagen Csoport elkötelezett amellett, hogy tovább növelje a közlekedésbiztonságot Európa-....
2026.01.16
Nincs relevánsabb reprezentációja a 2000-es évek eleji autós kultúrának, mint a beszédes nevű....