utánpótlás

Utánpótlás – Nem mindig esik jól vezetni hazánk útjain

2018.10.23.

Sokszor sejlik fel bennem ez a gondolat, amikor egy 200-300 kilométeres utazás során legalább kétszer, vagy inkább háromszor kerülök olyan közlekedési szituációba, ami pontosan kimeríti a dynomen helyzet lényegét. Az persze, hogy ezeket sikerül elkerülni, sokszor csak azon múlik, hogy manapság már autóval is szinte motoros szemmel közlekedek, tehát készülök a bármikor, bárhonnan felém irányuló veszélyhelyzetre. Illetve a közlekedést is ebben a szellemben élem meg. Miért van ez? Hogy is állunk most a vezetési kultúra tekintetében kishazánkban? Illetve mik azok a dolgok, amik elősegítenék a változást?

media.defense.gov

Oktatás, és tudatos közlekedésre nevelés

Az Országos Rendőrfőkapitányság mellett más szervezetek is céltudatosan készülnek arra, hogy a gyermekek már kisiskolás kortól kezdve megismerjék, és elsajátítsák az alapvető KRESZ szabályokat. Így akár önállóan is képesek lesznek majd később közlekedni, hiszen értik a KRESZ közös nyelvét, a zöld, vagy piros szín fontosságát, illetve azt is, hogy miért veszélyes megközelíteni a gyalogátkelőhelyet megfelelő körültekintés nélkül. Persze egy rendőr sem helyettesítheti a szülők fontos, és megkerülhetetlen szerepét, a nevelést. Vajon hány szülő foglalkozott a pár héttel ezelőtti iskolakezdés idején azzal, hogy gyermekét preventíven felkészítse a közlekedésre, saját példáján keresztül magyarázva el neki mindazt a tudást, ami a mindennapi biztonságos iskolába majd hazaérkezéshez szükségeltetik? Ha erre mindenki jobban figyelt volna, akkor nem lett volna kellemetlen egybeesés, hogy pont a tanév első napján szenvednek közlekedési balesetet az iskolába igyekvő nebulók. Persze a szülői aggodalom mindennél erősebb és biztos vagyok benne, hogy nagyon sok családban már kisgyermek kortól kezdve figyelnek az apróságok tudatos közlekedésre nevelésére, illetve ennek folyamatos fejlesztésére, illetve ügyelnek a jó példamutatásra is. De emellett mégis rossz látni, amikor feldühödött apukák, vagy ingerült anyukák viselkednek elszomorítóan, mikor egy közlekedési helyzetben megnyilvánulnak. Látva, hogy a hátsó sorban a gyermekeik is végig nézik mindezt, így még elszomorítóbb a helyzet. Foglalkozzunk tehát többet, akár megelőző jelleggel is azzal, hogy ne csak a tanítókra bízzuk, hanem szülőként is oktassuk a gyermekünket arra, hogy a szabályok betartása a közlekedésben is fontos, és becsülendő.

media.defense.gov

A kulturált közlekedés igenis menő

Amint a fiataloknak elérhető közelségbe kerül a jogosítvány megszerzése, minél hamarabb szeretnének ők is aktív, és meghatározó résztvevőivé válni a közlekedésnek. Részt vehetnek a közlekedésben bármilyen járművel, biztos, hogy megtalálható az a réteg, aki a szabályokra fittyet hányva azért is megmutatja a világnak, hogy lehet ezt menőbben, veszélyesebben, vagy lazábban csinálni. Sajnos ebben a korban is mintaként követhetik a rossz példát is, csak azért mert éppen akkor az a trendi. Ez lehet egy népszerű zene, amire mindenképpen vezetés közben kell táncolni, de akár éjszakai gyorsulási versenyben, vagy a rendőröket kifigurázó megnyilvánulásokban is kibontakozhat. Talán a kamaszkor az egyik legnehezebb, és legveszélyesebb időszak ebből a szempontból, amit így vagy úgy, de annak idején is mindenki túlélt. Bár tény, hogy ebben szerepe lehetett annak, hogy talán a szülők sokkal nagyobb behatással bírtak gyermekük fejlődésére. Manapság az internet világában bárkiből válhat véleményvezér, és sajnos nem csak a jó példa ragadós. Viszont tudatosan, egy-egy negatív példát, és annak akár egy életet megnyomorító hatásait kielemezve, még ebben a korban is megváltoztatható a lázadó, minden törvényre fittyet hányó magatartás. Persze ehhez is meg kell találni a megfelelő csatornát, amiben a fiatalok is észrevehetik a körülöttük zajló közlekedés mechanizmusát, és az ide tartozó szabályok fontosságát. De ehhez a legnehezebb lépés, hogy sikerüljön valahogy kitekinteni az okostelefonok álomvilágából.

pixabay.com

Mert mindenki vérbeli sofőr, csak nem mindig ahhoz méltón viselkedik

Bárki, akit a mindennapi közlekedésről, vagy annak kultúrájáról kérdezünk, biztosan tud csak a közelmúltból néhány kockázatos szituációt felidézni, amikor valaki veszélyhelyzetbe sodorta, vagy éppen nem a KRESZ szerint közlekedett, és emiatt alakult ki konfliktushelyzet. Kérdés, hogy ez mentalitásbeli, tehát így szocializálódott és ebben megragadt állandó állapot, netalán csak egy rossz nap hatása, amit nem lehetett kizárni az autóvezetésből sem? Furakodás az autópályán, a buszsáv indokolatlan használata, autópályán dugóban a leállósávon haladni, de persze vészvillogóval. Netalán gázelvétel helyett agresszív gyorsítás, ha a másik sávon szeretne egy autós kolléga besorolni.  A renitensek köztünk élnek, és igaz, hogy a társadalom kisebb százalékát teszik ki csupán, de mégis ők az élet minden területén számos élethelyzetben így viselkednek, szóval ez nem csak az utakon előforduló probléma. Az igazi gondot inkább az jelenti, hogy amikor egy szabálykövető járművezető már fél órája ül a dugóban, és látja, hogy a sokadik tiszteletlen autós pimaszkodik a leállósávon, akkor bizony felmerül benne a gondolat, hogy neki miért ne lenne szabad? Főleg, ha a „többiek” akár retorzió nélkül is megtehetik ezt? Nagyon fontos azonban, hogy ilyenkor ne felejtsük, semmivel sem leszünk kevesebbek azzal, ha tíz-húsz-harminc perccel később érünk haza amiatt, hogy betartottuk a megfelelő előírást, és nem szegtük meg a KRESZ szabályait. Kár, hogy egy ilyen szituációban nem fogadja egy meleg kézfogás, vagy vállveregetés a tudatos vezetőket, amikor hazaérnek, hiszen így ők is büszkeséggel eltelve értékelhetnék tetteik fontosságát. Persze nem lehet mindennap Közlekedési Kultúra Napja, de ha egyszer a rendezvény lényege a biztonságos és környezettudatos közlekedési magatartásformák széleskörű elterjesztése, akkor miért ne lehetne kicsiben akár egy éven keresztül a saját életünkben is életben tartani mindezt. Na de mégis hogyan? Én például megfogadom, hogy minden tudatos sofőr barátomnak, és ismerősömnek jelezni fogom a jövőben azt, ha szabály követően közlekedik, és akár meg is dicsérem majd érte.  Ha mindenki így tesz, jövő májusban sokkal büszkébben köszönthetjük a Közlekedési Kultúra Napját.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....