Tatabánya

Ütemezett leállásról döntött az AGC

2020.04.01.

A gyártás ütemezett, ideiglenes leállításáról, illetve a nyárra tervezett karbantartási munkálatok előrehozataláról döntött a tatabányai AGC Glass Hungary Kft. 

A több, mint 800 főt foglalkoztató, autóüvegeket gyártó vállalat döntése okaként két indokot fogalmazott meg a cég vezetése. A legfontosabbnak a munkatársak egészsége védelmét tartják. A jelenlegi járványügyi veszélyhelyzetben igyekeznek minimalizálni a munkatársak fertőzéssel szembeni kitettségét, amelyben az üzemi, irodai környezet, az együtt dolgozó közösség nyilvánvaló kockázatot jelent.

Fotó: autoszektor.hu archív

A leállás másik indoka az autóipar globális lassulása, termelés visszafogása, illetve több autógyár leállása. A tatabányai gyár Európában 140 ügyféllel áll kapcsolatban, és a partnerek igényeinek változása határozza meg a termelés volumenét. A következő hetekben az előrejelzések a megrendelések drasztikus csökkenését mutatják, ezért is döntöttek az ideiglenes leállás mellett. Az újraindulás előzetes megtervezésén már dolgoznak a gyár szakemberei, és amint lehetséges, visszaállítják a termelést. A kialakult helyzetről folyamatosan egyeztetnek a munkavállalókkal, a vezetés célja a munkahelyek megőrzése.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.10
Új lendület a kihívásokkal teli időkben: a BMW AG felügyelő bizottsága Dorothea von Boxberget....
2026.08.10
Indulhatnak a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv uniós projektjei, miután megjelent az ezzel....
2026.08.10
Magyarország területén 2026. augusztus 8-án 0 órától 2026. augusztus 9-én 24 óráig a rendőrök 88 ....
2026.08.10
A VW-csoport európai célkitűzéseivel összhangban a Seat erősíti a helyi és regionális beszerzést,....
2026.08.10
A landolást követően a jármű kereke az út menti árokba akadt. A repülőgépen két személy utazott -....
2026.08.10
Az M1 bővítése során 11 meglévő csomópontot korszerűsítünk és 4 új különszintű csomópontot....
2026.08.10
Az időjárás gyakran kiszúr az emberrel: néha pokoli hőség van, néha pedig a legrosszabbkor ömlik az....
2026.08.10
 Egy család reggel 7:00-kor akart Dél-Olaszországba repülni - de a gép csak este 10:15-kor szállt....
2026.08.09
Igazi Gentleman Driver, mert a baszk Hispano Suiza-nál nem multi méretű képernyők dominálnak, az....
2026.08.09
Meghalt egy 65 éves nő abban a balesetben, amely a 12-es úton, Vác és Verőce között történt....