e-útdíj

Ütemezetten halad az e-útdíj rendszer fejlesztése

2019.02.28.

Február végéig már több mint 82 ezer esetben töltötték fel a fuvarozók azokat a járműadatokat a magyar e-útdíj rendszerbe, amelyek a tehergépjárműveik helyes környezetvédelmi beállításának igazolásához szükségesek.

A NÚSZ Zrt. még tavaly decemberben indított fejlesztési programot a 3,5 tonna össztömeg feletti tehergépjárművek útdíjfizetését lehetővé tevő HU-GO rendszeren belül. A cél a hibásan megadott környezetvédelmi besorolások kiszűrése, a helyes beállítás elvégzésének lehetővé tétele és az útdíjszedés korszerűsítése.

Ennek jegyében 2019. február 3-tól a külföldi rendszámú tehergépjárművek esetében meg kell adni a jármű gyártmányát, gyártási évét, alvázszámát, valamint fel kell tölteni a hu-go.hu-ra a környezetvédelmi besorolást tartalmazó gépjárműokmányt minden olyan esetben, amikor az ügyfél tehergépjárművet regisztrál vagy adatait módosítja az elektronikus rendszerben.

A NÚSZ kimutatása szerint ennek eddig összesen 82 ezer esetben tettek eleget a fuvarozók. A külföldi felségjelzésű járművek száma ebből közel 72 ezret, a magyaroké 10 ezret tett ki. Ez utóbbi szám mutatja meg, hányan voltak azok, akiknek ugyan nem volt kötelező az adatfeltöltés, mégis önként segítették a NÚSZ munkáját a kért információk megadásával. A honos tehergépjárművek esetében a felsorolt adatokat a NÚSZ ugyanis a hazai közhiteles járműnyilvántartásból is le tudja kérdezni.

A NÚSZ Zrt. az elmúlt időszakban átlagosan havi 76 ezer fedélzeti egységgel felszerelt teherautót látott a hazai díjköteles utakon, így elmondható, hogy az országban az elmúlt hónapokban megforduló külföldiek többsége eleget tett adatfeltöltési kötelezettségének. A 82 ezer jármű 90 százalékát a károsanyag-kibocsátás szempontjából a két legkedvezőbbek számító EURO6-os és EURO5-ös motorral vitték fel a rendszerbe.

A változások a matricás rendszerben közlekedő autókat nem érintik majd. Az e-útdíj rendszer legkorábban 2019. második felében záruló fejlesztésének köszönhetően a jövőben kivédhető lesz, hogy a 3,5 tonna össztömeg feletti járművel fuvarozók a környezetvédelmi kategória tévesztése miatt sorozatos bírságot kapjanak.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.21
Kínában már kapható a csúcstechnikával teletömött bZ7 luxusszedán, amely nagyobb, mint a Tesla....
2026.05.21
A Wizz Air szerint felkészült a 2026-os nyári csúcsszezonra: az év első négy hónapjában....
2026.05.21
A Honda projektvezetőjének, Tomoyuki Yamagami-nak a gyermekkori emlékei – rádiótávirányítású....
2026.05.21
Kínában a Huawei és a JAC együttműködésében készült Maextro S800 a legkelendőbb luxuslimuzin, az....
2026.05.21
A csapaton belül végrehajtott változtatások és személyi cserék révén Lewis Hamilton saját elmondása....
2026.05.21
Idén hetvenéves a Volkswagen hannoveri haszonjármű gyára, és ezt az évfordulót azzal ünnepelte négy....
2026.05.21
A Ford bemutatta a 2027-es Super Duty „Carhartt Package-et”, amely egyedi belső kialakítással lesz....
2026.05.21
Megerősített kapacitásokkal, több ülőhellyel, erősítésre kész tartalékjárművekkel és nagyobb....
2026.05.21
A járműtörténeti jelentések alapján Magyarországon a sérült autók aránya eléri az 57 százalékot,....
2026.05.20
Ha azt mondjuk: amerikai autók az 1950-es években mindenkinek hátsó „szárnyakkal” ellátott....