Kicsit távolabbról kezdenénk a történetet. Akkortól, amikor az M7-es autópálya Budapest felé vezető szakaszát három sávosra szélesítették ki megváltást hozva ezzel a Balatonról hazaautókázó tömegeknek. A szakaszbővítés azonban kiélezte a jobbra tartás problémáját is, amit akkor Karlovitz Kristóf – a magyar autós újságírás egyik emblematikus alakja – egy szakportálon ki is fejtett. Kis túlzással felrobbant a kommentektől és hozzászólásoktól a net, amiben helyzetet ecsetelők  véget nem érő példák egész sorát írták meg. Az ember akkor azt gondolta, hogyha csak annyian betartották volna ezt a szabályt, ahányan hozzászóltak már kisebb fajta sikereket is elkönyvelhetnénk, azonban ez a csoda is három napig tartott miközben a morál az óta semmit sem változott. Feltehetőleg a mai jogalkotók is érzik az ebben a kérdésben tapasztalható közlekedési fegyelmezetlenséget, és nem „smúzolva” az ötletgazdáknak végül is ez a „táblás módszer” egész európai módon próbálja meg felhívni az autósok figyelmét a szabály betartására.

Azonban az is tény, hogy a táblamódszer ezt a megkövesedett helyzetet egyelőre, eddig egy kicsit sem befolyásolja, mintha az évtizedekkel ezelőtt bedobott tantusz pontosan ugyan ott lenne elakadva, mint anno Karlovitz idejében. De, miért érezik az autósok jobban magukat a középső sávban olykor a megengedett sebesség alatti tempóval haladva, miközben a külső sáv néha olyan üres hogy be lehetne vetni fűvel.

Erre keressük a választ az elkövetkezendőkben. Nos, ha már a cikket is pár évtizeddel korábbról indítottuk, akkor kezdjük a felgöngyölítését is a gyökerektől. Ugyanis egy alapvető kérdést kell tisztáznunk megtanultuk vagy megtanuljuk e párhuzamos közlekedés szabályait? A válaszadásban Huszti László lesz segítségemre, aki több mint három évtizede oktatja a gépjárművezetést.

Huszti László (H.L.): Ennek a látszólag egyszerű kérdésnek a gyökerei sokkal mélyebbről indulnak, mint sem azt gondolnánk. A kifejtése talán a mai egész gépjárművezetés képzés fekélyességére is rámutathat, aminek okozataként például olyan morális és közlekedési kultúrát minősítő szituációk a fémjelei, mint a jobbra tartás vagy a párhuzamos közlekedés és sorolhatnám.

Autószektor: Mondjuk úgy, hogy ez egy „sokatmondóan” árnyalt megnyilatkozás volt. Kezdjük el akkor a gyökereknél.

H.L.: A világ felgyorsult, a gépjárművezető képzés – ahogy minden más is – erősen üzleti alapokon működik. Mindenki olcsón akar jogosítványhoz jutni és minél hamarabb. Az iskolák között nagy a verseny a jónál is jobb árakat reklámoznak a piacon, miközben az autó fenntartási, működési költségek alig gazdálkodhatók ki. Ez magával hozta az oktatói állomány csökkenését és a képzési színvonal romlását is, mely utóbbi véleményem szerint az oktatók motiválatlanságára vezethető vissza. Ez az egyik oldal, a másik, hogy a legtöbb embert csak a papír megszerzése érdekli, miközben nem tanulja meg a szabályokat és nem tanul meg vezetni sem, illetve az előbb említett okoknál fogva nem tanítják meg rendesen vezetni.

Autószektor: Az én időben is 30 óra volt a kötelező óraszám, ma is annyi, ez akkor sem volt sok, ma sem. Ebben látja az okot vagy az emberi oldalban?

H.L: 30 óra az valamivel több, mint egy nap. Tud mondani ma egy olyan szakmát, amit kicsivel több, mint egy nap alatt meg lehet tanulni? Nyílván nem, egyébként a tanulók többsége nem is tud levizsgázni ennyi levezetett óraszámmal. A nagyobb baj az, hogy hiába az előírt négy óra autópályán történő vezetés, van olyan, akit a képzés során ki sem visznek, így nem tapasztalja meg a sebességet egy váratlanul jött oldalszelet vagy az előzést sem, de nem ez a jéghegy csúcsa. Mondhatnám azt is, hogy volt olyan más autósiskolából átvett tanulóm, aki korábban nem volt még körforgalomban, nem járt a belvárosban, de olyannal is találkoztam, aki soha nem váltott még fel ötödikbe, mert nem volt olyan hely, alkalom ahol ezt megtehette volna és ehhez rossz esetben még párosult az autó karakterisztikája is, ami mindezt nem tette indokolttá. Ezek után nincsen mit csodálkozni azon, ha nem tudja, hogy mi az, hogy párhuzamos közlekedés vagy jobbra tartás, egyszerűen nem tanulja meg. A valóság az, hogy a gyakorlati képzés az esetek többségében azokon a körökön zajlik, hol a vizsgázni fog a tanuló ez pedig kizár, illetve kizárhat egy sor egyéb közlekedési szituációt.

Továbbá az is baj, hogy elméleti szinten sem tanulják meg a szabályokat a tesztkérdéseket sok esetben csak képileg vizualizálják. De nem csak magunkat szeretném ostorozni. A szülők felelőssége pont olyan fontos, mint az iskoláé. De sajnos ez az oldal is közömbös a képzéssel kapcsolatban sokszor fogalmuk sincsen melyik autósiskolában tanul a gyerek és ki a szakoktatója, a szülők csak, mint finanszírozók van jelen a történetben.

Autószektor:  Azt hiszem értjük az alapokban rejlő problémát, és azt is érezzük, hogy csak kapargatjuk a felszínt, de végül is nem csak a mai, hanem egy korábbi autós generáció hozzáállásáról is beszélünk. Miért van, hogy akik tízen-húszon éve vezetnek, azok sem tartják be ezt a szabályt?

H.L.: Részint nem tanulták meg ők sem, részint pedig így szokták meg. És innentől kezdve visszaértünk a gyökerekhez.

A kérdés megválaszolása ebből az oktatói aspektusból komolyabb problémákat vetett fel, mint sem azt első látásra gondoltuk volna. Úgy tűnik, hogy a közlekedési kultúránk javítására tett információs táblák megjelenése a három sávos utak mellett csak lokális kezelés, ami egyelőre csak kevesek számára hatékony vizuális pirula. A kúrát gyanítjuk, máshol kell elkezdeni, ami talán Huszti László után szabadon - az oktatói szakma megreformálásával kellene, hogy kezdődjön.

A kérdéskör boncolgatást nem adjuk fel, a sorozat következő részében a közlekedés-pszichológus analizálja a jobbra tartás kérdését.