felvonulás

Útlezárások lesznek a Budapest Pride miatt a fővárosban

2015.07.11.

Demonstráció miatt ma ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapest I., V. és VI. kerületében: számos helyen tilos parkolni, délután pedig időszakosan több forgalmas utat és teret lezárnak. A közösségi közlekedésben kora délutántól számos változás lesz.

Szombat délután rendezik meg a fővárosban a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) közösség Budapest Pride fesztiváljának felvonulását. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján azt írta, demonstráció miatt útlezárásokra délután fél 3-tól este 9-ig kell számítani egyebek mellett az Andrássy úton, a Liszt Ferenc és a Jókai téren, a Nagymező és a Dalszínház utcában, a Lázár utcában, a Bajcsy-Zsilinszky úton, a József Attila utcában, valamint az Erzsébet, az Ybl Miklós és a Széchenyi téren. Lezárás várható a Nádor utcában, a Fő utcában, az Alagút utcában, a Lánchíd utcában, a Hadnagy utcában, a Váralja utcában, a Várkert rakparton, a Krisztina körúton, az Attila úton, a Dózsa György téren, a Hegyalja úton és a BAH-csomópontnál. A lezárások a gépjármű- és gyalogosforgalmat egyaránt érintik. A lakók érvényes lakcímkártya, illetve személyi igazolvány felmutatásával mehetnek be a lezárt területre - közölte a BRFK.

Este 7 óráig nem lehet parkolni például az Oktogon egyes szervizútjain, az Andrássy úton az Oktogon és a Bajcsy-Zsilinszky út között, a Liszt Ferenc és a Jókai téren, a Nagymező, a Hajós és a Dalszínház utca egyes szakaszain. Szintén tilos megállni a Bajcsy-Zsilinszky út páratlan oldalán az Anker köz és a Révay utca között, a József Attila utcában, a Hercegprímás, a Sas, az Október 6., a Nádor utca egyes szakaszain. Továbbá az Erzsébet és a József nádor téren, a Széchenyi téren körben, az MTA előtti parkolóban, az Id. Antall József rakpart és az Apáczai Csere János utca egy szakaszán.

Éjfélig tilos megállni a Lánchíd utca mindkét oldalán, a Lánchíd melletti parkolóban, a Dózsa György és az Ybl Miklós téren, a Várkert rakpart mindkét oldalán, továbbá a Hadnagy utcában a Rácz Fürdő előtti parkolóban.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint a fővárosban a Budapest Pride fesztivál felvonulása miatt ma már kora délutántól körülbelül este nyolc óráig számos változás lesz a közösségi közlekedésben.

Rövidített vagy más útvonalon közlekedik az 5-ös, a 9-es, a 15-ös, a 17-es, a 86-os, a 105-ös, a 115-ös és a 178-as autóbusz, a 70-es és a 78-as trolibusz, valamint néhány órára leáll a 16-os busz és a Budavári Sikló is. Az 1-es metró délután megállás nélkül halad át a Bajcsy-Zsilinszky út és az Opera állomáson.

A BKK arra kéri az autósokat, hogy aki a belvárost szeretné megközelíteni, és teheti, inkább szálljon át a közösségi közlekedési járatok valamelyikére, a tömegközlekedőket pedig, hogy lehetőség szerint a kötöttpályás járatokat, elsősorban a 2-es, a 3-as vagy a 4-es metróvonalat vegyék igénybe.

A BKK a Facebook-oldalán, valamint a BKK Info felületén a rendezvény ideje alatt friss, pontos információkat ad a forgalomkorlátozásokról.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.28
A pénteki balesetben két ember meghalt, mintegy negyvenen megsérültek – közölték illetékesek. ..
2026.02.28
Nem akart beállni a kanyarodó sáv sorába, inkább előre akart furakodni. ..
2026.02.28
Új, toyotás festésű rali prototípus bukkant fel Portugáliában, a kétajtós kupé formája valószínűleg....
2026.02.28
Miért fontos, hogy vagyontárgyaink valódi értéken legyenek biztosítva, és miért ne spóroljunk a....
2026.02.28
A hétszeres Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton a közösségi oldalán azt írta, feltöltődött, tele....
2026.02.28
A BRFK kamerája mindent vett, a sofőrök 100 ezer forintos bírságra számíthatnak. ..
2026.02.28
Gorden Wagener, a Mercedes leköszönő dizájn főnöke osztotta meg közösségi médiáján az eddig soha....
2026.02.27
Ritkán látunk olyan mennyiségű havat, ami a 2026-os év elején megérkezett az országba. Vehettünk....
2026.02.27
Tovább erősítette nemzetközi jelenlétét az AutoWallis Csoport, és részben ennek köszönhetően 20....
2026.02.27
A Milan Cortina 2026 modell speciális limitált széria, melyet kifejezetten az olaszországi téli....