autósport

Utoljára tesztelt a versenyszezon előtt a B3 Racing

2015.04.17.

A versenyszezon indulása előtti utolsó tesztjét is megtartotta a B3 csapata a Hungaroringen. A SEAT Cupracerek mellett ezúttal két Suzuki versenyautóval is teszteltek, méghozzá a csapat saját tehetségkutató versenyén legjobb eredményt elért ifjoncokkal.

Jövő hétvégén, Franciaországban, a Le Castellet-i aszfaltcsíkon startol a SEAT LEON Eurocup idei mezőnye, ahol a B3 Racing két pilótája, Bús Edina, és a túraautó kategóriában idén debütáló Fekete Dominik is rajthoz áll majd. A Marseille-től ötven kilométerre lévő Circuit Paul Ricard pályán – mely már látott nagy versenyeket, hisz járt már ott a WTCC, a Moto GP és a Forma1 mezőnye is – a SEAT Cupracerek először versenyeznek majd. A B3R autói már versenyállapotban vannak, ugyanis a jövő heti szabadedzésen már csak a pálya-specifikus finomhangolások maradnak.


– Nehézséget jelent, hogy még nem versenyeztünk ezen a helyszínen, igaz versenyzőink szimulátoron már sokszor „bejárták” a pályát. Edina és Dominik is remek formában van, amit az is mutat, hogy egyéni legjobb idejüket autózták mai teszt napunkon – mondta el a SEAT versenyautókról a csapat vezető mérnöke, Bári Dávid.

A tavalyi szezonban már értékes tapasztalatokat szerző Bús Edina számára is új lesz a pálya, a futamra készülve csupán szimulátoron ismerkedett vele. – Nagyon várom, hogy elinduljon a szezon. A téli felkészülés alatt rengeteg munkát végeztem, végeztünk, hogy maximálisan felkészültek legyünk a versenyekre. Remélem ez majd az eredményekben is megmutatkozik. – mesélt bizakodva a várakozásairól a kétszeres Lotus Ladies Cup bajnok.


A B3 csapatához idén igazolt fiatal versenyző, akinek élete első túraautó versenye lesz, a franciaországi futamot nagy izgalommal és lelkesedéssel várja, hogy éles helyzetben is kipróbálhassa magát. "Az idei lesz az első túraautós sorozatom. A pályák is újdonságot jelentenek számomra, de úgy érzem, hogy a felkészülésem jól sikerült, most már az autót is magaménak érzem és a csapattal is egyre jobban összecsiszolódunk."

A B3 Racing egyedi tehetségkutató kezdeményezéssel kiválasztott ígéretes jelöltjei is újabb tesztelési lehetőséget kaptak ma a Hungaroringen, ahol két Suzuki Swift RCM versenyautóval a legjobb eredményeket elért fiatal pilóták is tesztelhettek. Szintén jövő hétvégén indul a Suzuki RCM Kupa, melyen a B3 Racing is saját versenyezőket indít majd, így az első futamon akár már az újonnan kiválasztott pilóták is debütálhatnak.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....
2026.08.15
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.15
Bemutatkozott a Ferrari CZ26, a maranellói gyártó Special Projects program keretében készült új,....
2026.08.15
Az elmúlt hétvégén a burgenlandi tartományi közlekedési osztályok célzott közlekedésrendészeti....
2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....
2026.08.14
Ha jól számolom, ez már a negyedik 4,4 méter körüli kompakt crossover az európai piacon, ami az MEB....
2026.08.14
Vannak autók, amelyeket gazdáik féltve őriznek, és vannak Toyoták, amelyeknek mostoha sors jut.....