járműértékesítés

Úton a rekordév felé a Škoda

2016.11.29.

A 2016-os kiszállításokat vizsgálva a ŠKODA átlépte az egymillió ügyfeleknek átadott járművet. Ez azt jelenti, hogy a cseh márka a tavalyi évhez képest egy hónappal korábban érte el ezt a mérföldkövet, ezzel együtt pedig sorozatban harmadik éve könyvelhet el hétszámjegyű eredményt a kiszállításokban.

A márka csúcsmodellje, a ŠKODA Superb jelentős részt vállalt ebből a sikerből. A január óta eltelt időszakban közel 115 000 darab gördült le a gyártósorról a ŠKODA zászlóshajójából, amely 85,2 százalékos bővülés a tavalyi évhez képest. A márka új, nagyméretű SUV modellje, a ŠKODA Kodiaq és a teljesen megújult ŠKODA Octavia további növekedési potenciált ígér a 2017-es évre.

„A jelenlegi pénzügyi év azt mutatja, hogy modern modellkínálatával a ŠKODA a nemzetközi piacokon folyamatosan képes új fogyasztói szegmensek meghódítására.” – nyilatkozta Bernhard Maier, a ŠKODA igazgatótanácsának elnöke, majd hozzátette: „2017-ben is haladunk tovább ezen a növekedési pályán. Az új ŠKODA Kodiaq pedig fontos szerepet játszik majd ebben, hiszen ezzel a modellel bővítjük kínálatunkat az egyre növekvő SUV szegmensben.”

A márka zászlóshajója, a ŠKODA Superb különösen erőteljes növekedést mutatott fel a január és október közötti időszakban, világszerte ugyanis közel 115 000 Superb modellt vehettek át tulajdonosaik. Ez a tavalyi év hasonló időszakával összehasonlítva 85,2 százalékos növekedést jelent (2015. január – október: 61 900 darab). A népszerű kisautó, a ŠKODA Fabia és a kompakt kategóriában versenyző ŠKODA Rapid eredményei szintén pozitív trendet mutatnak. Ugyanebben az időszakban a két modell kiszállításai 6,7 illetve 7,0 százalékkal emelkedtek.

A ŠKODA márka szíve, az Octavia modell jelentős mértékben járult hozzá a várhatóan rekord kiszállítással záruló évhez. Január és október között a ŠKODA 361 700 darabot adott át ügyfeleinek a márka legkeresettebb modelljéből. A következő évben jelentős módosítások várhatók a ŠKODA Octavia modellt illetően, melynek célja, hogy a sikermodell tovább erősítse domináns pozícióját a nemzetközi piacokon.

A ŠKODA első nagyméretű SUV modellje a jövő évben mutatkozik be az egyes piacokon. A ŠKODA Kodiaq modellel a márka a jelenleg legnagyobb és leggyorsabban bővülő SUV szegmenst célozza meg. Az új modellel teljesen új ügyfélkör felé is megnyílik az út a nagy hagyományokkal bíró cseh márka számára. A 2017-es bíztató kilátásokon túl a ŠKODA megteremtette a hosszú távú növekedés alapjait is. Az ütemezést a „Stratégia 2025” program tartalmazza, amely a cseh autógyártónak az autóipart érintő legnagyobb kihívásokra adott válaszait is magában foglalja. A jövő stratégiájának kulcsfontosságú területei az elektromobilitás, a vállalat digitalizációja, a termékek és a gyártás folyamata illetve az új mobilitási szolgáltatások és az összekapcsolhatóság kérdésköre. A ŠKODA két vonatkozásban kíván növekedést elérni: egyrészt a kiszállított járművek darabszámát illetően, másrészt pedig a növekedési pálya szélesítésével, további új üzletágak, mint például a digitális mobilitási szolgáltatások bevonásával.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.13
Új aszfalt-technológia, ami segít elviselni a kánikulát.   ..
2026.08.13
Kevés olyan koncepcióautó született az ezredforduló után, amely akkora meglepetést okozott, mint a....
2026.08.13
A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a hétvégére tervezett HunGarian Baja tereprali....
2026.08.12
Kotorásztunk egy Rolls-Royce szerszámosládájában és mi ez a kavalkád a csavarhúzók, villáskulcsok....
2026.08.12
Míg az első helyét biztosan őrző japán gyártó 5,39 millió új járművet adott el idén január és....
2026.08.12
Marokkó a Donald J. Trump Highway nevet adta az 1055 kilométeres, Tiznittől Dakhláig vezető....
2026.08.12
Az Apple Musicot több mint kétmillió Volvo autóba integrálják egy vezeték nélküli....
2026.08.12
A Szegedi Tudományegyetem a jövőben is folytatja Szabó Ádám támogatását. A hazai elektromosgokart-....
2026.08.12
Teljes szélességben lezárták az M7-es autópályát Zalakomárnál, miután négyen, köztük két gyerek is....
2026.08.12
A repülés múltját, jelenét és jövőjét bemutató programokkal várja a látogatókat szombaton az....