lopott autó

Vádat emeltek egy szír férfi ellen Győrben, aki megpróbált ellopni egy autót

2018.11.06.

Jármű önkényes elvételének kísérlete miatt vádat emelt a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség egy szír férfi ellen, aki 2015 tavaszán megpróbált ellopni egy autót, miközben annak tulajdonosa és két kiskorú gyermeke benne ült - tájékoztatta a megyei főügyész kedden az MTI-t.

Takács Péter közleménye szerint a vádlott az utcán várakozó autó jobb első ülésére ült be. A tulajdonos többször felszólította, hogy távozzon, majd kiszállt a járműből, hogy kiszállítsa.

Ekkor a vádlott átmászott a vezetőülésre, hogy elhajtson. A tulajdonos azonban kirángatta a kormányba kapaszkodó férfit. Az autóban ültek a tulajdonos 12 és 15 éves lányai.

A férfi menekültügyi kérelmének elbírálása miatt tartózkodott néhány hétig a Győr melletti Vámosszabadiban.

Gál Katalin, a megyei főügyészség szóvivője elmondta, hogy az eset során senki sem sérült meg.

A férfi ellen európai elfogatóparancs volt kiadva. Jelenleg Németországban van letartóztatásban, más ügyben, amelyet a német hatóságok nem közöltek.

A vádlott ellen a büntető eljárás vélhetően távollétében fog lezárulni - mondta a szóvivő.  

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.05
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: 3 doboz csilis babot fogyaszt. ..
2026.07.05
A Szovjetunió mezőgazdaságának gépesítése az 1920-as és 1930-as évek fordulóján stratégiai....
2026.07.05
Élete Magyar sikerrel folytatódott a brit Forma–3 (hivatalos nevén GB3) hungaroringi hétvégéje,....
2026.07.05
A motorkerékpáron, sőt, a kerékpáron hátul ülő utas sem ihat alkoholt szeptembertől, amikor....
2026.07.05
Az atomerőmű hulladékhőjének a fővárosi távfűtésben történő hasznosítása gazdasági és....
2026.07.05
A győri Széchenyi István Egyetem AI- és Jövőstratégiák Központjának friss felmérése szerint az....
2026.07.05
Van két hasonló, az elsőbbséget útszűkületben szabályozó tábla, amit rengeteg sofőr kever össze,....
2026.07.05
Újabb nemzetközi sikert ért el a Széchenyi István Egyetem Formula Student verseny csapata: az....
2026.07.05
Andrej Kiska a közösségi oldalán közzétett bejegyzésben számolt be arról, hogy kerékpározás közben....
2026.07.05
Július 1-jétől Bécsben az eddigi, régi papíralapú parkolójegyek érvényüket vesztik, és a parkolási....