vadveszély

Vadszezon – nincs vége, a java még csak most jön!

2020.11.23.

Súlyos következménye lehet üközni egy 150-200 kilogrammos állattal.

A rendőrség az elmúlt hónapokban a balesetek megelőzése érdekében több alkalommal kérte a gépjárművel közlekedőket körültekintő vezetésre az őzek, majd a szarvasok párzási időszaka miatt. Azonban a java még csak az előttünk álló időszakban jön.

„A késő ősztől kora tavaszig terjedő időszakot a vadelütésekből származó balesetek „szezonjának” is tekinthetjük. A vadállomány ugyanis az őszi-téli időszakra jellemző hosszabb éjszakák miatt némileg biztonságosabban mozoghat, de az élelemszerzés és a párzási időszak miatt is több állat haladhat át az utakon. Közlekedésbiztonsági szempontból komoly veszélyt jelentenek, hiszen erdők, mezők és termőföldek mellett különösen szürkületkor és az esti, éjszakai órákban nőhet meg számuk. A járművek vezetői, ha nem számítanak a vadállatok hirtelen megjelenésére az utakon akár komoly balesetek részesei is lehetnek.” – olvasható a rendőrség közleményében.

A járművezetők tehát ebben az időszakban jobb, ha nem megszokásból, hanem körültekintően, nagyobb figyelemmel és mérsékelt sebességgel közlekednek.

Különösen számolni kell a vadállatok megjelenésére azokon az útszakaszokon, melyeket veszélyt jelző táblával jelölnek meg. Ezeket a táblákat ugyanis a közút kezelője a vadásztársaságokkal, vadgazdálkodási szakemberekkel egyeztetett útszakaszokon helyez el, ahol a vadak megjelenésének az átlagosnál is nagyobb a valószínűsége. Ilyen jelzőtábláknál – bár sebességkorlátozáshoz nincs kötve – érdemes lassabban, körültekintőbben közlekedni.

Fontos tudni, hogy ebben az időszakban a különféle riasztók sem nyújtanak tökéletes biztonságot.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.09
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 06. 09. kedd....
2026.06.08
Valódi tragédiák és szimulációik elemzéséhez speciális műszaki szakértő kell. ..
2026.06.08
A CUPRA tovább bővíti a hamarosan érkező Raval modellválasztékát: 2026 őszétől egy új, kedvező árú....
2026.06.08
A cég azután döntött az új modellek mellett, hogy jelentősen hátrébb került az európai autógyártók....
2026.06.08
A nemzetközi sajtó a világbajnoki pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonellinek, a Mercedes olasz....
2026.06.08
Egy bajor kisvárosban sorompó nélküli, teljesen digitalizált parkolási rendszert vezettek be. A....
2026.06.08
Három év után nyúlt hozzá a Mitsuoka a szokatlan megjelenésű Viewt Storyhoz, amely a múltidéző....
2026.06.08
Jelentős átdolgozáson esett át a Honda népszerű CRF off-road modellcsaládja a 2027-es modellévre. A....
2026.06.08
A New York-i Times Square forgatagába szervezett különleges, immerzív képzőművészeti....
2026.06.08
Az új Lamborghini videó, amely tökéletesen ötvözi a nagy teljesítményű atletikusságot, a szépséget....