szentgotthárd

Valami épül a szentgotthárdi motorgyárban

2024.04.08.

A Stellantis autóipari csoportosulás tagjaként működő szentgotthárdi motorgyárban a napokban megkezdődtek a meglévő gyárcsarnok átépítésének munkálatai. Ahogy ezt a vállalat képviselői idén februárban bejelentették, ebben a csarnokban elektromos hajtásmodulokat (EDM) fognak majd gyártani a Stellantis európai autómodelljeibe.

A Szentgotthárdon gyártott elektromos hajtásmodulokat a tisztán elektromos STLA platformra épülő járművekben fogják használni 2026-tól kezdődően. Az elektromos hajtás gyártása magába foglalja majd egyes kulcsfontosságú alkatrészek megmunkálását, valamint az elemek végső összeszerelését és tesztelését, hogy egyetlen egységben, úgynevezett három az egyben konfigurációban egyesítsék az elektromos motort, a reduktort és az invertert.

A most kezdődő munkálatok azt a csarnokot érintik, amelyben 1992 derekán elkezdődött az akkor még nyolcszelepes négyhengeres belső égésű benzinmotorok gyártása, amelyek a gyár másik fő termékében, az Opel Astra F modellben mutatkoztak be a közönségnek. Az EDM-ek gyártása ebben a jelenleg kihasználatlan csarnokban történik majd. Az azóta eltelt harminckét évben a gyár több mint 11 millió belső égésű motort gyártott, a nemrég bejelentett EDM projekt pedig új fejezetet jelent a gyár történelmében: belépést az elektromos meghajtás világába. Ennek a történelmi fordulópontnak a kezdete az építési munkálatok indulása.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.22
A brit prémiumgyártó tisztán elektromos meghajtású, kompakt újdonsága most Sydney ikonikus....
2026.05.22
Talán ez volt a legnagyobb hibája a 10 éves Peugeot 308-asnak ..
2026.05.22
Philadelphiában ünnepséggel bocsátották útjára az American Airlines hat év után újraindult....
2026.05.22
2026. július 1-jétől a svájci kantonok 1955 óta először engedélyezhetik a körversenyeket. Svájcban....
2026.05.22
Nem elég, ha a termék jó, azt el is kell adni. A Peugeot ezért 2026-ban teljesen új szintre emelte....
2026.05.22
A 2026/27-es szezonban debütáló új generációs kocsik már több mint 800 lóerőt tudnak leadni, és....
2026.05.22
Vádat emelt a Gyulai Járási Ügyészség egy buszsofőr ellen, aki figyelmetlenségből halálra gázolta....
2026.05.22
Az Uber tovább bővíti magyarországi jelenlétét: május végén két újabb vidéki nagyvárosban, Pécsen....
2026.05.22
A gyorshajtókkal szembeni szigorúbb fellépésre és több sebességmérő kamera kihelyezésére is szükség....
2026.05.22
A Toyota RAV4 észak-amerikai gyártósorán olyan meghibásodást észleltek, amely minden tizenkétezer....