fejlesztés

Válságban is növekedve, új szervizt nyitott a Pappas

2022.05.02.

Jelentős kormánytámogatással valósult meg Magyarország legnagyobb Mercedes-Benz márkaszervize.

Az autóipart és az autózás egészét megrázó válságos időkben (pandémia, az autógyártást hátráltató chiphiány, az ukrajnai háború egyik következményeként kábelkorbács-hiány, meghosszabbodott várakozási idők, árfolyamváltozások miatt megdrágult új és használt kocsik) lehet meglapulni, túlélésre játszani. Aligha kifogásolható, ha valaki óvatos stratégiára áll be.

Hazánk vezető márkakereskedése, a 75 esztendeje családi cégként működő anyavállalat hazai képviselete, a 32 éves Pappas Auto Magyarország Kft. viszont nem így döntött, hanem előre menetel. Bízva a nemsokára beinduló fellendülésben, pályázatot nyújtott be a koronavírussal sújtott közép- és nagyvállalatoknak segítő Versenyképesség Növelő Támogatási Programhoz, és jelentős állami támogatást nyert. A kapott összegből megvalósuló projekt célja növelni szerelési szolgáltatásokhoz kapcsolódó kapacitását, illetve stabilizálni piaci helyzetét. Éppen ez indokolta a miniszter és a képviselő jelenlétét a szalagátvágáson. A mottó: „Nem munkanélküliséget, hanem beruházásokat finanszírozunk!” Ennek jegyében egy év alatt 1886 milliárd forintot fektetett be a kormány, ami hozzájárult, hogy jelenleg 4,7 millióan dolgoznak országunkban.

Az új szerelőcsarnok közel 73 ezer négyzetméteres telken létesült, a 11-edik kerületi Hunyadi János úton. Hasznos területe 1602 négyzetméter, 24 szerelőállással, és különlegességként 90 férőhelyes szervizparkoló van a tetején, ez az eddigi legnagyobb Mercedes-Benz szervizüzem Magyarországon. Járműmosó és több irodahelyiség egészíti ki, ez utóbbiakat a tetőre telepített szellőzőgépek szolgálják ki, zöld energiával. Az épület padlóba süllyesztett és mennyezeti hűtés-fűtése hőszivattyús. A legmodernebb műhelyberendezést (kétoszlopos járműemelők, fékhatás-mérő próbapad, központi olajellátó rendszer, sínes-csápkaros kipufogógáz-elszívó rendszer) építették be. Jól bejártam, megnéztem a szerelőcsarnokot, régi munkahelyemen, a Közlekedéstudományi Intézetben szervizfejlesztésen dolgoztam, és mindent a legmegfelelőbbnek találtam. Jó lesz itt, kitűnő körülmények között, autókról gondoskodni.  

„Mi, a Pappas Auto-nál egyöntetűen hiszünk a növekedés erejében. A most átadott szerelőbázis is megtestesíti a vállalatunk hitvallását: a legmodernebb környezetben, a legmagasabb színvonalú ügyfélkiszolgálás ígéretét. Ismerjük ügyfeleinket, 32 éve alkotják velünk együtt a Pappas Auto nagy közösségét. Ez a közösség megérdemli, hogy a lehető legtöbbet kapja tőlünk. Az itt létesült és átadott csarnok most új szintre emeli a megnövekedett szervizigények kiszolgálását” – mondta Pais József, a Pappas Auto Magyarország ügyvezető igazgatója. A cégnél kiemelt szempont a munkahelyek megtartása, a projektnek köszönhetően sikerült megtartani a cég 596 fős bázislétszámát, és gyakornokok foglalkoztatásával biztosítják az utánpótlást.

A látványában is megnyerő, korszerű üzem méltó környezetben várja majd ügyfeleit: nemsokára indul a dél-budai Duna-part fejlesztése, az egyelőre eléggé elhanyagolt területen parkot, sétányt, kulturált körülményeket teremtenek. Az új szerviz a felértékelődő városnegyedbe harmonikusan illeszkedő létesítmény lesz.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.28
Az Audi 2026-ban egy igazán különleges évfordulót ünnepel: az öthengeres motorja 50. születésnapját....
2026.02.28
A városi közlekedéssel kapcsolatos kérdésekről egyeztettek önkormányzatok és közlekedési társaságok....
2026.02.28
A Volkswagen idén ünnepli a Golf GTI születésének 50. évfordulóját, és a jubileum alkalmából újra....
2026.02.28
A kínai autómárka a Stellantis kiterjedt márkakereskedői hálózatába integrálódva gyors ütemben....
2026.02.28
A Gran Turismo 7 játékszoftvert fejlesztő Polyphony Digitallal való együttműködés keretében a kínai....
2026.02.28
A Toyota Aygo X hibrid technológiájának köszönhetően a piacon elérhető, nem plug-in modellek....
2026.02.28
Az új, 272 lóerős konnektoros hibrid hajtás a kombihoz nem választható. ..
2026.02.28
A pénteki balesetben két ember meghalt, mintegy negyvenen megsérültek – közölték illetékesek. ..
2026.02.28
Nem akart beállni a kanyarodó sáv sorába, inkább előre akart furakodni. ..
2026.02.28
Új, toyotás festésű rali prototípus bukkant fel Portugáliában, a kétajtós kupé formája valószínűleg....