Üdítő jelenségként lépett be a könnyű haszonjárművek piacára 2001-ben az Opel Vivaro: a vezetőfülke fölött enyhén domborodó Jumbo Roof tető csakugyan emlékeztetett egy kiselefánt feje búbjára. A Combót követő megjelenése mutatta a márka egyre erősebb orientációját a kisteherautók, furgonok és nagy kapacitású személyszállítók felé – amely azóta még tovább erősödött. Ahogy az autóiparban divat, az Opel is gazdaságosabb megoldást választott a fehér lapról induló tervezésnél, inkább összeállt a Renault-val, és a Trafic második generációjának csaknem teljesen megegyező ikertestvérét hozta ki. Bevált, megszerették, sikeres lett. Így maradt mindez a generációváltás után is, egészen tavalyig.

Csakhogy nemrég a PSA csoporthoz került az Opel, és a Vivaro most már a Citroen Jumpy és a Peugeot Traveller ikertestvére, sőt, szerteágazó együttműködés okán, a Toyota ProAce modellé is. Vivaro ez még egyáltalán? Nos, ne akarjunk családfát felállítani, ezek a történeti kanyarok csupán érdekességek, bármiféle gyakorlati jelentőség nélkül. A lényeg az, hogy van egy továbbra is sokoldalú, praktikus jármű, amelyet ezúttal önállóan az Opel, mint a PSA könnyű haszonjárműves kompetenciaközpontja tervezett, és a saját nevén hoz forgalomba. Megtestesíti tehát a márka tapasztalatkincsét, ismereteit a szakterületről. Profik készítették profiknak, meg lehet bízni benne, a vérvonalak böngészését pedig hagyjuk meg a lótenyésztőknek.

Mindehhez hozzátartozik, hogy az efféle járművek vásárlói, mesteremberek, boltosok, nagycsaládosok, amatőr sportemberek, nem kétes értékű újdonságokra vadásznak, hanem olyat akarnak venni, ami bevált, bizonyított, és nem szolgál meglepetésekkel. Ezzel a hozzáállással közeledtem a Vivaróhoz.

A típuson belül nagyon változatos a modellkínálat, 4,6 és 5,3 méter hosszúság között, 1400 kilogrammot elérő teherbírással, 6,6 köbméterig menő raktérrel és 2,5 tonnás vontatóképességgel, vagy személyszállítóként, akár kilenc üléssel. Nem mellékes, hogy a Vivaro magassága két méter alatt marad, így be lehet hajtani szokásos mélygarázsokba, raktárépületekbe, vagy a családi ház garázsába. A jármű felszerelhető akár csúcsszínvonalú mobil munkahellyé, multimédiával, állandó internettel és valós idejű navigációval. Építkezési használatra 4x4-es verzió készül, emelt hasmagassággal és alsó védőlemezzel.

Ezúttal két egyszerű kivitelhez volt szerencsém, L és M változatokhoz, amelyeket kétliteres, 122 lóerős, illetve 1,5-ös, 120 lóerő kifejtésére képes motor hajtott, manuális, hatfokozatú váltón keresztül. Szimplafülkés, lemezelt oldalú és hátfalajtajú kocsik, minden különösebb furfang nélkül a vezetőhelyen – figyelmeztettek is, vigyünk kábelt az okostelefonhoz, hogy legyen navigációnk. Egyébként a Vivaro a kategóriában szokatlanul bőséges biztonsági asszisztens-arzenállal rendelhető meg. Ésszerű gondolatnak tartom, hogy épp ezeket az egyszerűbb modelleket kínálták fel kipróbálásra, mert sok vásárló találhatja meg bennük a költség és az érték optimumát.

Az ergonómia mindenesetre nagyon jó, sehol semmi rejtvény, az első pillanattól otthonosan érezheti magát az ember. Csak egy apró észrevétel: nagyon érzékeny a fék, csak simogatni szabad a pedált. Mivel Vivarót bakancsos, gumicsizmás sofőrök is vezethetnek, talán jobb lenne kicsit visszavenni a rásegítés mértékéből. A motor erejéről, nyomatékáról nem nyilatkozhatom, mert üres volt mindkét Vivaro, de halk járása és kulturált viselkedése jó pontokat érdemel. A váltómű precízen, simán működik, hátramenetbe kapcsolni az Opelnél szokásos kis váltógomb-gyűrű felhúzásával lehet. A kormány precíz és jó visszajelzést ad, a manőverezést kis fordulókör könnyíti meg.

A kísérőülés kétszemélyes – olyat még nem láttam, amelynek középső helye kényelmes lenne –, és a jobb oldali szegmens felhajtható. Netán rakodóhely van alatta? Nem, ilyet a középső rejt, az sem túl nagyot, viszont a szélső ülőlap felhajtása, és a válaszfal alsó kis Flex-Cargo ajtajának nyitása után négy méter hosszú rakományt – léceket, padlószőnyeg-gurigát, létrát – lehet átdugni a raktérből az 5,3 méteres hosszúságú jármű fülkéjébe.

A láblendítésre feltáruló oldalsó tolóajtót nem hiányoltam, valószínűleg nem is sokan rendelik majd meg, annál sokkal fontosabb, hogy nagyok, targoncával jól rakodhatók az ajtónyílások, és a kétszárnyú hátfalajtó 180 fokig tárható fel.

Rövid kis ismerkedés volt, de jó benyomásokat szereztem. Átgondolt az egész konstrukció, gyenge pontot nemigen találni. Tehát nemcsak a név maradt meg, hanem a lényeg is, amely sikertípussá tette a Vivarót, és minden bizonnyal ezentúl is találkozik a használók igényeivel.