Audi

Városi minit fejleszt az Audi

2016.01.09.

Az Audi idén bemutat egy, az A1-esnél kisebb városi miniautót, de még csak tanulmányként.

A brit Autocar szerint az új, fiatal vásárlóknak szánt kisautó 2019-ben mutatkozhat be, mint a kínálat legkisebb és legolcsóbb modellje. A négyüléses városi kocsi tanulmányként már az őszi Párizsi Autószalonon be fog mutatkozni benzines vagy elektromos motorral. A miniautó a Volkswagen Up, Seat Mii és a Skoda Citigo módosított NSF (New Small Family) padlólemezére épül.

Az Audi már 2011-ben is bemutatott egy elektromos városi autó tanulmányt, amely az 1999 és 2004 között gyártott, alumínium karosszériás A2-es utóda kellett volna, hogy legyen. Az Audi azonban 2013-ban lefújta a projektet, mert akkoriban túl drágának találták a lítium-ionos akkumulátorokat, amelyet eladhatatlanná tették volna a kocsit.

A miniautó állítólag 40 centivel rövidebb lesz az A1-esnél, a hossza 355 centiméter körül lesz. Lesz három- és praktikusabb ötajtós kivitel is, és állítólag fontolgatják az Allroad változatot, amely azonban csak emelt futóművet és műanyag védőelemeket kapna, összkerékhajtást nem. A kocsit az 1,0 literes, háromhengeres benzines turbómotor fogja hajtani, de tisztán elektromos változatot is terveznek az e-Up! alapjain. Dízel nem lesz, mert az ár nem viselné el a drága Euro-6os kipufogógáz-kezelési technológiákat.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.18
Az európai autóipar egyszerre került technológiai, piaci és geopolitikai....
2026.05.18
A Ford ma bemutatta európai jövőjére vonatkozó lendületes új jövőképét az európai márkakereskedők....
2026.05.18
A Mercedes-Benz Trucks új szintre emeli a fenntartható járműgyártást: a vállalat bemutatta, hogyan....
2026.05.18
A JAECOO 7 az európai SUV-szegmens egyik legfigyelemreméltóbb új szereplője. Az eddig elérhető....
2026.05.18
A Honda három tervezett elektromos autó modelljének eltörléséből eredő 15,8 milliárd dolláros....
2026.05.18
Újabb mérföldkőhöz ért a CATL debreceni beruházása: május 6-án megkezdődött az akkumulátormodulok....
2026.05.18
A mára a külöböző részben vagy teljesen elektromos meghajtások mellett a járműbiztonsági....
2026.05.18
Harmadik alkalommal rendezi meg a PwC Magyarország a Debrecen Business Forumot, amely az elmúlt....
2026.05.18
Elektromos légi taxi száll fel a JFK repülőtérről, közel 320 km/órás sebességgel átrepül a város....
2026.05.18
Hatodik TCR-győzelmét aratta a 24 óráson Hyundai Motorsport.   ..