halálos baleset

Vasúti átjáróban történt halálos baleset Kecskeméten – újraindult a közlekedés

2015.12.17.

Vonattal ütközött egy személygépkocsi csütörtökön Kecskeméten, az autó vezetője belehalt sérüléseibe - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel. A szegedi vasútvonal érintett szakaszán mostanra újraindult a közlekedés.

Árvai Edina rendőrségi szóvivő korábbi tájékoztatása szerint a Budapest felől Szeged felé tartó vonat eddig tisztázatlan körülmények között, a Vaspálya utcai vasúti átjáróban ütközött össze a személygépkocsival. A baleset következtében az autó vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Jelezte: a baleset körülményeit a Kecskeméti Rendőrkapitányság vizsgálja.

Vonattal ütközött, összetört személygépkocsi Kecskeméten 2015. december 17-én. A Budapest felől Szeged felé tartó vonat eddig tisztázatlan körülmények között, a Vaspálya utcai vasúti átjáróban ütközött össze az autóval. A balesetben a sofőr a helyszínen életét vesztette. Fotó: Donka Ferenc/MTI

Kavalecz Imre, a MÁV sajtóügyeletese közölte: az ütközés Katonatelep és Kecskemét között, közvetlenül Kecskemét állomás előtt történt, a baleset idején a vasúti átjáró fény- és félsorompója jól működött. A budapesti Nyugati pályaudvarról Szegedre tartó Tiszavirág InterCity vonaton senki sem sérült meg. Hozzátette, a helyszínelés első adatai szerint a gépkocsivezető a fény- és félsorompó tilos jelzése ellenére hajtott a sínekre. 

Katonatelep és Kecskemét között egy ideig pótlóbuszok jártak. A MÁV sajtóügyeletese késő délelőtt arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a vizsgálatok és a műszaki mentés végeztével ismét járnak a vonatok ezen a szakaszon, ám a menetrend szerinti közlekedés csak kora délutánra állhat helyre.

Forrás: MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.04
Az autóversenyzők sem próféták saját hazájukban, több magyar pilóta külföldön lett sikeres. ..
2026.07.04
A világbajnoki összetettben élen álló Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a....
2026.07.04
Nálunk miért nincs ekkora szabadság?   ..
2026.07.04
A Citigo elektromos lecserélése még éveket kell várni, ezért az indiai piacon forgalmazott Kylaq....
2026.07.04
Összesen két hétig, mintegy ezerötszáz kilométeren át volt a társam az Év Magyar Autója versenyben....
2026.07.04
Magyarországon 74 905 új személyautót helyeztek forgalomba az első fél évben, 13,3 százalékkal....
2026.07.04
A Mercedes világbajnoki pontversenyt vezető olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj....
2026.07.04
A 12Cilindri Manuale különleges, mechanikai kapcsolat nélküli, „by wire” váltókart és kuplungpedált....
2026.07.04
Ennyi őrültséget és balesetet ritkán látni egy hónap alatt. ..
2026.07.04
2026 első félévének eredményei azt mutatják, hogy a márka nemcsak megőrizte, hanem tovább....